Arsenal v Wolverhampton Wanderers - Premier LeagueGetty Images Sport

Óriási bajban az Arsenal a Chelsea elleni rangadő előtt

Korábban már írtunk róla, rengeteg a sérülés az észak-londoni csapatnál gyakorlatilag az egész szezonban, ritkán volt olyan alkalom, amikor Mikel Arteta a legerősebb kezdőjét küldhette ki a pályára, és most további rossz híreket osztott meg szakvezető a Chelsea elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

A védelemben már eddig is sérült volt Riccardo Calafiori, aki az Aston Villa elleni rangadó bemelgítésekor érzett valamit, és azóta nem is játszott az olasz hátvéd, valamint a nyáron a Valenciától igazolt spanyol középsővédő, Christian Mosquera is a maródiak listáját erősítette. Most újabb két védő esett ki az Ágyúsok együtteséből, William Saliba és a Leverkusen kölcsönjátékosaként szereplő Piero Hincapié sem játszhat a londoni rivális ellen. Calafioriról elmondta az edző, hogy "jól halad a felépüléssel, már csak néhány hétig nem elérhető, de pontosan nem tudjuk még". Ráadásul a belga Leandro Trossard játéka is kérdéses lesz a holnapi elődöntőben, így a támadósor sem lesz teljes a listaveztő csapatnál.

Így mindössze négy egészséges felnőtt játékosa maradt Artetának a hátsó sorban (Ben White, Jürrien Timber, Gabriel és Myles Lewis-Skelly), ami nem könnyíti meg a baszk szakember dolgát a rendkívül sűrű naptár közepette. Az Arsenalnak a következő egy hétben idegenben kell pályára lépnie, először a Chelseahez látogat a Ligakupa-elődöntő odavágóján, szombaton bajnoki mérkőzésen játszik a Nottingham Forest vendégeként, majd pedig a Milánóba utazik az Interhez a BL-alapszakasz folytatásában.

Az Arsenal legutóbb 4-1-es győzelmet aratott az FA Kupa harmadik fordulójában, a másodosztályú Portsmouth csapatát győzte le többek között Gabriel Martinelli triplájának köszönhetően. A Ligakupában oda-visszavágón mérkőzik meg a Chelseavel, és próbál meg bejutni a döntőbe, ahol legutóbb 2018-ban jártak utoljára az Ágyúsok. A másik ágon Newcastle-Manchester City párharcot rendeznek.

Kapcsolódó

Egy korszak vége: nyolc évet követően távozik az Arsenal legendája

Liverpoolból az Arsenalba: új edző az Ágyúsoknál

Élesedik a harc, az Arsenal is megszerezné az angol védőt

Új szerződést ír alá az Arsenal egyik legjobbja

Három londoni csapat száll harcba a Juventus játékosáért

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0