Remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet az Varga Barnabás, aki az AEK Athén egyik kulcsfigurája volt a NK Celje elleni Konferencia Liga mérkőzésen. A magyar támadó fejesgóljával már a 3. percben megszerezte a vezetést csapatának, és végül a találkozó egyik legjobbjaként hagyta el a pályát.
Varga Barnabás ezúttal is kulcsszerepet vállalt az AEK Athén sikeréből, a görög csapat 4-0-s győzelmet aratott a szlovén NK Celje otthában a Konferencialiga nyolcaddöntőjének első felvonásán csütörtök este.
Az AEK Athén három gólt is berámolt az NK Celjének a Konferencialiga csütörtöki első felvonásának első félidejében Celjében. Varga Barnabás indította el az athéni hengert, a magyar játékos ezt követően még kétszer betalálhatott volna, azonban a szerencse elpártolt mellőle. Mutatjuk az első játékrész részleteit!
Varga Barnabásnak három percre volt szüksége, hogy megszerezze első nemzetközi gólját az AEK Athén színeiben. A 31 éves magyar csatár az NK Celje elleni Konferencialiga-mérkőzés első félidejében talált be. Mutatjuk a részleteket.
Varga Barnabás csütörtök este, az NK Celje elleni Konferencialiga-nyolcaddöntőben debütál a nemzetközi kupaporondon az AEK Athén színeiben. Ha velünk tartasz, egyetlen pillanatról sem maradsz le!
أين يمكنني شراء تذاكر مباريات المغرب في كأس العالم 2026؟
لدى الجماهير عدة فرص لشراء تذاكر المباريات التي يشارك فيها المنتخب المغربي عبر موقع FIFA الرسمي من الآن وحتى انطلاق البطولة في يونيو. تختلف مراحل البيع المتعددة من حيث آليات الشراء، طرق الدفع، ونوعية التذاكر المتاحة. لشراء التذاكر، يجب عليك زيارة بوابة تذاكر FIFA الرسمية وإنشاء حساب، ومن ثم تسجيل الدخول للتحقق من توافر التذاكر في كل مرحلة.
هل يمكنني شراء تذاكر مباريات المغرب عبر منصات إعادة البيع؟
إذا كنت تبحث عن وسيلة رسمية وآمنة لإعادة بيع أو استبدال تذاكرك، فإن منصة FIFA لإعادة البيع والتبادل (FIFA Resale/Exchange Marketplace) هي القناة الرسمية الوحيدة لذلك. تم افتتاح المنصة في أكتوبر ويمكن الوصول إليها عبر الموقع الرسمي لـ FIFA. كما ستتوفر تذاكر كأس العالم أيضاً عبر منصات إعادة البيع الثانوية مثل StubHub و Ticombo.
هل ستكون هناك فرصة لشراء تذاكر مباريات المغرب مباشرة من الملعب؟
لا، لن تتوفر التذاكر للشراء في الملاعب خلال كأس العالم 2026. لن تكون هناك أي عمليات بيع مباشرة عبر نوافذ التذاكر في الملاعب (Over-the-counter). تظل بوابة FIFA.com/tickets هي المنصة الرسمية الوحيدة والنهائية لشراء التذاكر.
من هو الهداف التاريخي للمغرب في نهائيات كأس العالم؟
يتصدر يوسف النصيري قائمة هدافي المغرب التاريخيين في كأس العالم، حيث سجل 3 أهداف خلال مشاركاته في نسختي 2018 و2022. ويأمل مهاجم فنربخشة في تعزيز هذا الرقم القياسي خلال الصيف الحالي. كما يتواجد النصيري في مرتبة متقدمة ضمن قائمة أكثر اللاعبين المغاربة مشاركة في المباريات المونديالية برصيد 8 مباريات، بفارق مباراتين فقط خلف أشرف حكيمي وحكيم زياش اللذين يتصدران القائمة بـ 10 مباريات لكل منهما.