Lirim KastratiX

Volt újpesti védő érkezhet Diósgyőrbe

A tizenötszörös koszovói válogatott labdarúgó 3 idényt töltött el Újpesten, és a lila-fehéreknél lejátszott 82 bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett, valamint ő döntötte el a 2021-es Magyar Kupa döntőjét, amikor a 101. percben betalált a Videoton ellen.

Most arról ír a Nemzeti Sport, hogy a korábbi újpesti játékos kedden csatlakozott a DVTK spanyolországi edzőtáborához, ahol eddig két mérkőzésen van túl a miskolci együttes: négy nappal ezelőtt 4-3 arányban legyőzték a belga Genk csapatát, valamint ma kora délután 4-1-es vereséget szenvedtek a norvég Bodo/Glimttől. A lap kiemeli, azért lehet szüksége a játékosra a diósgyőri alakulatnak, mert mint mi is megírtuk, közel van a megállapodás Gera Dániel klubváltásáról, és jó eséllyel Iránba szerződik a válogatott labdarúgó.

Nagy lehet a játékosmozgás a télen Miskolcon, korábban megírtuk, a Ferencváros a diósgyőri Elton Acolatsével pótolhatja az AEK-hoz igazoló Varga Barnabást, így tehát két fontos játékosának elvesztéséért kell izgulniuk a diósgyőri szurkolóknak, akik egyébként szurkolói bojkottot hirdettek, miután maradt a vezetőedzői poszton Valdimir Radenkovics az előzetesen átnyújtott ultimátum ellenére is.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0