Az angol lap szerint a Bournemouth megtette első ajánlatát, Kerkez volt csapat 7 millió (bónuszokkal együtt 8.6 millió) fontot kínált Tóth Alexért, azonban Ferencváros szerint a 20 éves középpályás ennél többet ér, ezért visszaelutasította az ajánlatot.
A Sky Sports cikkében hozzáteszi, hogy az angol klub nem adja fel és újabb ajánlatot fog tenni a magyar válogatott játékosért.
A Sky szerint a Ferencváros inkább nyáron engedné el Tóth Alexet, de ha megfelelő ajánlat érkezik érte, januárban sem állnak a 20 éves játékos útjába, aki a portál szerint szívesen igazolna a Premier League-be.
Közben olasz sajtóhírek 15 millió eurós (13 millió fontos) második angol ajánlatról szólnak és arról, hogy a Lazio sportigazgatója elutazott a Fradi edzőtáborába, de tárgyalásai sikertelenek voltak.
A hétvégén már úgy tűnt, hogy Tóth Alex a Lazio játékosa lehet, miután olasz sajtóhírek szerint a magyar játékos már megegyezett a római klubbal, és az átigazolási ügyekben általában jól informált Nicoló Schira olasz sportújságíró már a 20 éves középpályás fizetését is nyilvánosságra hozta. Azonban nem sokkal később Tóth Alex játékosügynöke, Papp Bence az M1-nek cáfolta azokat az olasz sajtóhíreket, a menedzser elmondása szerint ügyfele még nem egyezett meg senkivel, és az sem biztos, hogy a januári átigazolási ablakban elhagyja a zöld-fehéreket.
Tóth Alex hétfőn még pályára lépett a Fradiban, egy félidőt játszott a Rapid Wien elleni felkészülési mérkőzésen a spanyoloszági edzőtáborban.
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |



