Pep Guardiola Xabi AlonsoGetty

Honfitársa válthatja Guardiolát a Manchester Citynél - Xabi Alonso az egyik jelölt

Folyamatosan téma, mikor hagyja el Angliát Pep Guardiola, többek szerint is idén nyáron jön el a pillanat, amikor a spanyol szakember búcsút int a Manchester Citynek, többek között hat bajnoki cím és Bajnokok Ligája-győzelemmel a zsebében.

Közben azt is tudni vélik, kik azok az edzőjelöltek, akik átvehetik a kormányrudat Manchester kék felén: angol nyelvű kiadásunk arról számolt be a Telegraph-ra hivatkozva, hogy a Real Madridtól nemrég menesztett Xabi Alonso, a Chelsea korábbi mestere és Guardiola egykori segítője, Enzo Maresca és a Como edzője, Cesc Fabrégas közül kerülhet ki a Manchester City következő menedzsere.

Guardiola szerződése 2027 nyaráig szól csapatánál, de nem találja formáját a manchesteri csapat az utóbbi időben, a legutóbbi 5 bajnoki meccséből csak egyet nyert meg, legutóbb pedig ketgólos félidei előnyt adott le a Tottenham Hotspur ellen.

Bárhogy is alakuljon a spanyol szakember sorsa, az biztos, a fenti nevek közül Enzo Marescával tárgyaltak már a klub elöljárói, ami nagyban hozzájárult az olasz menedzser menesztéséhez a Chelsea-től. Mindenestre nem csak a Manchester City látná szívesen Pep Guardiola korábbi segítőjét, korábban mi is beszámoltunk arról, hogy az angol másodosztályban szereplő Leicester City is soraiban tudná Marescát.

Az is bizonyos, amennyiben úgy dönt Guardiola, hogy távozik Manchesterből, az edzősködéssel mindenképpen felhagy egy időre. Egy júliusi interjúban fejtette ezt ki: “Az biztos, a City után megállok egy időre, ezt eldöntöttem, fókuszálnom kell magamra és a testemre”.

Pep Guardiola és a Manchester City még mind a négy sorozatban jó eséllyel pályázik jó eredményre. A Premier League-ben ugyan hatpontos hátrányban van az Arsenal mögött tizennégy fordulóval a vége előtt, nem mehet biztosra még az észak-londoni csapat, ráadásul az Etihadban megmérkőznek még egymással a felek. A Bajnokok Ligájában összejött az automatikus nyolcaddöntős szereplés, és az FA Kupában is továbbment a City az első körben. A Ligakupában pedig akár döntőt is játszhat Guardiola csapata, szerda este a Newcastle ellen kell megtartani a kétgólos előnyt, hogy március végén a Wembleyben harcba szálljanak a trófeáért az Arsenallal vagy a Chelsea-vel.

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0