GettyJuventusTottenham HotspurJuventus: 120 millió eurós ajánlattal készülnek Harry Kane-ért 10 év után távozhat Londonból a Spurs egyik legnagyobb sztárja.
(C)Getty ImagesEvertonReal MadridKorábbi játékosaival erősítené meg az Evertont AncelottiKét játékost is elcsábítana a Real Madridból az olasz vezetőedző.
Getty/GoalBarcelonaInternazionaleFél lábbal már a Barcelonában az Inter támadójaSajtóhírek szerint az argentin csatárnak több kérője is akad, de ő a spanyol bajnokság éllovasát választotta.
GettySevillaLiverpoolA Sevilla is lecsapna a Liverpool mellőzött támadójáraA CSZKA Moszkva és az AS Roma után a spanyolok is bejelentkeztek a svájci játékosért.
Getty ImagesAS RomaBorussia DortmundOlaszországban folytathatja a Borussia Dortmund kegyvesztett játékosaA 2014-es vb-döntő hőse Rómában köthet ki.
FRANCK FIFESSC NapoliParis Saint-GermainOlaszországban folytathatja a pályafutását Edinson CavaniKorábbi csapatához térhet vissza az uruguayi támadó.
(C)Getty ImagesReal MadridBorussia DortmundA Real Madridnál 100 millió eurót várnak Bale-ért és JamesértAz értük kapott pénzből igazolnák le a Dortmund támadóját a madridiak.
Getty ImagesBarcelonaInternazionaleMégis eladná az Inter Lautaro MartíneztKét nap alatt meggondolták magukat a Nerazzurrinál az argentin támadóval kapcsolatban.
Manchester CityTottenham HotspurHarry Redknapp: Kane méltó utódja lenne Agüerónak ManchesterbenA Tottenham egykori mestere bízik abban, hogy Harry Kane marad a Spursnél, de amondó, nagyszerűen illene a Manchester Citybe is.
Getty compositeBarcelonaParis Saint-GermainA Barca Griezmann eladásával szerezné vissza NeymartA világbajnok támadóért kapott pénz nagyban segíteni a brazil klasszis szerződtetését.
(C)Getty imagesChelseaArsenalAz Arsenal és a Chelsea is szívesen szerződtetné a Barcelona hátvédjétLondoni versenyfutás lehet a katalánok francia védőjéért.
Getty ImagesManchester UnitedJuventusDe Ligt és némi készpénz lenne Pogba ára?Könnyen lehet, hogy játékost cserél majd a Juventus és a Manchester United a nyáron.
BarcelonaA Barcelona a PSG és az Inter támadóját is szerződtetné a nyáronKomoly erősítéseket terveznek a katalánok a következő átigazolási időszakban.
GettyManchester UnitedVilágklasszisokat szerződtetne nyáron a Manchester UnitedHárom játékost is kinéztek maguknak a Vörös Ördögök.
GettyInternazionaleBarcelonaAz Inter elnöke nem szeretné eladni Lautaro MartíneztA milánóiak mindenképpen megtartanák a 22 éves támadót.
Real MadridA Real Madridnak több terve is van, ha nem sikerül Haalandot megszerezniAngliából érkezhet csatár, ha a norvég csodatinit nem tudják elcsábítani a Dortmundtól.
Getty ImagesChelseaAC MilanA Chelsea máris lecserélné a világ legdrágább kapusátSajtóértesülések szerint a Chelsea labdarúgócsapatának vezetősége új kapus szerződtetésén gondolkodik.
Getty ImagesEvertonWest Ham UnitedMáris távozhat a februárban igazolt támadó a BarcelonátólAngliában köthet ki a dán válogatott játékos.
Real MadridBorussia DortmundA Real Madrid már a nyáron megszerezné a Dortmund támadójátA Királyi Gárda máris lecsapna a norvég csodatinire.
Getty ImagesJuventusReal Madrid13 év után távozhat a Real Madrid balhátvédjeOlaszországban folytathatja a pályafutását a brazil védő.
Getty ImagesEvertonSSC NapoliKorábbi játékosait csábíthatja az Evertonhoz AncelottiMélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a liverpooliaknak, ha valóban szeretnék megszerezni a Napoli két játékosát.
(C)Getty imagesReal MadridBorussia DortmundHakimi visszatér és hosszútávú szerződést köt a Real MadriddalSajtóhírek szerint már meg is állapodtak a felek.
Real MadridLiverpoolMohamed Sissoko: Mané a Real Madridba igazolA Liverpool korábbi játékosa több játékosról is elmondta a véleményét.
GettyBoca JuniorsParis Saint GermainA PSG támadója végül Argentínában folytathatja a pályafutásátEurópai topklub helyett Dél-Amerikában köthet ki a uruguayi csatár.
FacebookPanathinaikoszLegia WarszawaNem fér bele Nagy Dominik szerződtetése a PanathinaikosznakA koronavírus-járvány miatt szinte biztos, hogy nem tudják leigazolni a görögök a magyar válogatott játékost.
(C)Getty ImagesParis Saint-GermainManchester UnitedManchester United - PSG versenyfutás lehet a Napoli hátvédjéért A szenegáli védő mostanra a világ egyik legjobb védője lett, nem véletlen a nagy érdeklődés iránta.
Getty ImagesManchester UnitedParis Saint-GermainA Barcelona nyáron eladhatja GriezmanntA katalánok nincsenek megelégedve a francia támadóval.
Getty ImagesBayern MünchenReal MadridA Barca és a Real is harcba száll a Bayern München kiszemeltjéértHármas versenyfutás lehet a német válogatott játékosért.
Getty/GoalBarcelonaParis Saint-GermainNeymar igent mondott, a nyáron visszatérhet a BarcelonáhozKatalán sajtóértesülések szerint Neymar mindent meg fog tenni azért, hogy a nyáron visszatérhessen az FC Barcelonához.
GettySalzburgLazioMilinković-Savić helyére érkezhet Szoboszlai a LazióhozAmennyiben távozik a csapattól a 25 éves játékos, akkor jó eséllyel a magyar középpályás érkezhet a helyére.