Xabi Alonso nem lesz a Chelsea új vezetőedzője
Romano Youtube-csatornájára feltöltött videójában arról beszélt, hogy a Chelsea és Xabi Alonso között – a sajtóhírekkel ellentétben –, nincsenek konkrét tárgyalások. Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Romano leszögezte, hogy Xabi Alonso nyitott rá, hogy a Real Madrid után ismét munkát vállaljon Európában, azonban egyelőre nem tárgyal egyetlen klubbal sem, vár a megfelelő projektre, amire rábólinthat.
Xavi sem tárgyal a Chelseavel
Az olasz átigazolási guru információi szerint a Chelsea Xabi Alonso pályatársával, Xavival sem vette fel a kapcsolatot.
„Xavi hihetetlenül nagyon szeretne visszatérni, és ismét edzőként dolgozni, amint lehet. A Barcelona egykori edzője szívesen dolgozna Angliában, de akár egy nemzeti csapat irányítását is elvállalná a világbajnokság után, de egyelőre egyetlen csapat sem tárgyal Xavival"
– húzta alá Romano.
A Chelsea csak úgy falja az edzőket
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Chelsea szűk négy hónap alatt két edzőváltáson is keresztül ment. A nyugat-londoniak az újév első napján menesztették Enzo Marescát, azonban a Strasbourgtól érkezett Liam Rosenior sem evett meg túl sok sót kékeknél, április 22-én az angol szakembert is menesztették.
A Chelsea-t jelenleg az utánpótlás csapatból felhívott Calum McFarlane irányítja ideiglenesen az idény végéig.
Fabrizio Romano a videóban arról is beszámolt, hogy Michael Carrick maradhat a Manchester Unitednél, Slot pedig a Liverpoolnál:
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |
.jpg.webp?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)
