Van Dijk kétségbe vonta a csapat harci szellemét
A vörösök szezonja új mélypontra süllyedt, miután nagy riválisuk, a Manchester City megsemmisítő módon búcsúztatta őket az FA-kupából. Bár a Liverpool a mérkőzés elején nem játszott alárendelt szerepet, az első félidő végén, majd a második félidő első 15 percében bekapott két-két gól hamar megpecsételte a vendégcsapat sorsát. A vereség után a Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk értékelte a pályán mutatott teljesítményt, kiemelve, hogy hiányolja az állhatatosságot a csapattól:
„Természetesen az öltözőből azzal a szándékkal jössz ki, hogy gólt szerezz, 2-1-re alakítsd az állást és megfordítsd a mérkőzést. Ennek épp az ellenkezője történt, és 3-0-ról felállni ebben a stadionban, ez ellen az ellenfél ellen nyilvánvalóan nagyon nehéz. De nem szabad feladni, és talán pont ez történt egy bizonyos ponton”,
– ismerte el a holland védő.
Egyre feszültebb a viszony a szurkolókkal
A mérkőzésre kiutazó 8000 fős Liverpool szurkolótábor jelentős része már a végső sípszó előtt elhagyta a stadiont, amely további feszültséget generált játékosok és szurkolók között. Van Dijk az ESPN-nek nyilatkozva megértését fejezte ki a szurkolók viselkedésével kapcsolatban:
„Nyilvánvalóan szeretnénk, ha a mérkőzés végéig maradnának, de a 4-0-s eredmény és a második félidei teljesítmény miatt megértem a szurkolók dühét. Azért jöttek el, hogy támogassanak minket, bocsánattal tartozom azért, amit nyújtottunk”
– nyilatkozta a liverpooli csapatkapitány.
Nem Virgil van Dijk az egyetlen, aki érzi a játékosok és a szurkolók közötti viszony elmérgesedését, a Liverpool magyar középpályása, Szoboszlai Dominik kisebb összetűzésbe keveredett a mérkőzés után a Liverpool szurkolókkal, amely komoly visszhangot váltott ki a klub háza táján.
További kihívások következnek
Az angol csapatnak nincs sok ideje rendezni sorait, ugyanis szerdán a Paris Saint-Germain otthonában játszik Bajnokok Ligája-negyeddöntőt, Van Dijk egy nehéz mérkőzésre számít:
„A helyzet az, hogy most a PSG a következő kihívás. Tegnap egy kicsit néztem őket, és ez is nagyon kemény mérkőzés lesz. Szóval minél hamarabb fel kell készülnünk lelkileg.”
A holland védő szerint mentálisan kell összeszednie magát a csapatnak, hangsúlyozta, épp az hiányzik jelenleg, ami hosszú ideig a klub sikereinek alapjául szolgált:
„Szerencsém volt, hogy ennyi éven át a Liverpoolban játszhattam, és a legfontosabb mindig az összetartás volt. Most nyilvánvalóan egy átmeneti időszakban vagyunk, így meg kell találnunk ezt az összetartást. Az összetartás a pályán, amit három-négy naponta a 90 percen túl is mutatni kell, ami nem egyszerű feladat.”
A Liverpool számára a Bajnokok Ligája jelenti az utolsó lehetőséget egy trófeára, ezért Van Dijk figyelmeztette csapattársait, magukba kell nézniük, és mindent beleadni a klub sikere érdekében.
„Felelősséggel tartozunk magunknak, de még inkább a szurkolóknak. Ha szeretnénk valamit kihozni ebből a szezonból, akkor meg kell próbálnunk valami különlegeset alkotni a következő három mérkőzésen”
– mondta végezetül a védő.
Forrás: GOALDaily Mail
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |



