TottenhamIMAGO / NurPhoto

Mentális csőd: pszichológust keres a Spurs a kiesés elkerüléséhez

A Spurs jelenleg a Premier League utolsó előtti előtti, 18. helyén szerénykedik, mindössze két pontra a bennmaradást jelentő vonaltól, miközben már csak öt mérkőzés maradt hátra a szezonból. A gárda formája katasztrofális: zsinórban 15 bajnoki mérkőzésen maradtak nyeretlenek. A március végén kinevezett Roberto De Zerbi – aki már a csapat harmadik vezetőedzője ebben az idényben – két meccsén mindössze egyetlen pontot tudott szerezni. Az olasz szakember szerint a legfőbb feladata, hogy a „megfelelő mentalitást” adja át a játékosoknak, és a klub most intézményi szinten is megpróbálja megadni neki ehhez a támogatást.

A Tottenham egyenesen a LinkedIn nevű üzleti közösségi platformon tett közzé egy álláshirdetést. A kiírás szerint egy „kiváló teljesítménypszichológust” keresnek, aki „bizonyítékokon alapuló pszichológiai támogatást nyújt az elit játékosoknak”.

„A szerepkör magában foglalja a játékosok egyéni támogatását, az edzői és teljesítményért felelős stábbal való rendszerszintű munkát, valamint egy pszichológiailag tudatos teljesítménykultúra folyamatos fejlesztését a csapaton belül. Olyan hiteles, diszkrét és rendkívül hatékony szakembert keresünk a Premier League környezetébe, aki képes bizalmat építeni, miközben a legmagasabb szinten elvárt szakmai szigorral működik" - áll a hivatalos álláshirdetésben.

A játékosokon egyértelműen látszanak a krízis nyomai. A Tottenham 2026-ban még egyetlen bajnokit sem tudott megnyerni. Az április 12-i, Sunderland elleni fájó 1-0-s vereséget követően a csapat holland védője, Micky van de Ven őszintén beszélt a nehézségekről: beismerte, hogy a jelenlegi formát „mentálisan kőkemény” elfogadni, és a játékosok valósággal „szenvednek” a pályán. Kérdés, hogy a hátralévő öt fordulóban egy pszichológus érkezése elegendő lesz-e a csoda, azaz a bennmaradás kiharcolásához.

Amint arról korábban beszámoltunk, hiába kell kiesőhelyen a Spurs, már a nyári sztárigazolásokat tervezi a klub.

Forrás: BBC

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés