Mint ismert, a Liverpool 2-0-s vereséget szenvedett a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágóján Párizsban. A mérkőzés után Szoboszlai Dominik a gyenge liverpooli teljesítmény ellenére optimistán nyilatkozott, elmondása szerint a Liverpoolnak megvan rá az esélye, hogy fordít az Anfielden.
Hogy egy héttel a párizsi vereség után mit mond Szoboszlai Dominik, az hamarosan kiderül.
Szoboszlai jövője is szóba kerülhet?
Szoboszlai Dominik többször is elmondta, hogy január óta folyamatosan tárgyalnak a Liverpoollal szerződése meghosszabbításáról, így nem kizárt, hogy a mai sajtótájékoztatója után azzal kapcsolatban is okosabbak leszünk, hogyan is halad a szerződéshosszabbítása.
Frissítés! (17:30)
Szoboszlai Dominik a sajtótájékoztatón bocsánatot kért a szurkolóktól korábbi viselkedése miatt, elárulta, hogyan készülnek a PSG ellen. Kiemelte, hogy készen meghalni a Liverpoolért a pályán holnap este. Ezt követően pedig pályafutása eddigi legnagyobb fordítása is szóba került.
A mérkőzést felvezető sajtótájékoztató:
Felvételek a Liverpool edzéséről:
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.


