Robbie KeaneMiguel RIOPA / AFP

El: Hatalmas pofonba szaladt bele a Ferencváros, véget ért a kupatavasz + videó

Mivel a Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott a Braga elleni budapesti odavágón, így a kilencedik kerületiek bizakodva várhatták a portugáliai visszavágót.

A Braga megállíthatatlanul kezdte a visszavágót

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a mérkőzés rémálomszerűen indult a Ferencváros számára. Már a 11. percben megszerezték a vezetést a hazaiak: Rodrigo Zalazar pontos beadására Ricardo Horta érkezett a hosszún, és közelről a hálóba talált (1–0).

Alig négy perccel később tovább nőtt a különbség. Egy lecsorgó labdára Florian Grillitsch csapott le, lövése pedig a blokkoló védők mellett, Gróf Dávid kezei alatt utat talált a kapuba (2–0).

A Braga ezt követően is lendületben maradt. A 23. percben Ricardo Horta próbálta átemelni Grófot, de a Ferencváros kapusa résen volt, és hatástalanította a kísérletet.

A hazaiak fölénye azonban nem csökkent, sőt újabb góllá érett. Pau Víctor indításával Martínez lépett ki a leshatárról, majd higgadtan a rövid sarokba helyezett. A találatot a VAR is megvizsgálta, de mivel a túloldalon Makreckis belógott, a gól szabályosnak bizonyult (3–0).

A Ferencváros a második félidőben sem ébredt fel, tovább hengerelt a Braga

A második félidőt is jobban kezdte a Braga, és ez gyorsan az eredményen is meglátszott. Florian Grillitsch passza után Ricardo Horta cselezte magát lövőhelyzetbe, majd a kapufát is érintve talált be (4–0). Ezzel a 53. percben már négygólos volt a portugálok előnye.

A negyedik portugál gól után kicsit összekapta magát a Ferencváros, több kisebb helyzetet is kialakítottak a zöld-fehérek, azonban gólt nem sikerült szerezniük, így a Braga 4-0-ra nyert, és 4-2-s összesítéssel jutott tovább a negyedöntőbe. 

A mérkőzés tudósítását IDE KATTINTVA találod meg. 

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default


Üdvözlünk a Goal.comon! A Goal.com a világ egyik legismertebb futballoldala, ahol egy helyen megtalálod a legfrissebb futballhíreket, átigazolási híreket, mérkőzésbeszámolókat és minden fontos történést a nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com napi szinten közöl futballhíreket a legnagyobb bajnokságokról és klubokról, valamint részletesen beszámol a topjátékosok teljesítményéről és a futballvilág legfontosabb eseményeiről. Oldalunk folyamatosan követi a Premier League, a Bajnokok Ligája, a La Liga, a Serie A, a Bundesliga és az NB I legfontosabb mérkőzéseit, eredményeit és futballhíreit. Kiemelten foglalkozunk a világ legismertebb klubjaival, köztük a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, az Arsenal, a Chelsea, a Bayern München, a Borussia Dortmund, az Atlético Madrid, a Juventus, az AC Milan, az Inter, a Liverpool, az RB Leipzig, a Tottenham, a Paris Saint-Germain, az AEK Athén és a Manchester City csapataival. A Goal.com rendszeresen beszámol a futballvilág legnagyobb sztárjainak teljesítményéről és a velük kapcsolatos futballhírekről is. Oldalunkon megtalálod többek között Vinícius Júnior, Neymar, Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, Mohamed Szalah, Erling Haaland, Kylian Mbappé,Luka Modric, Rodri, Martin Odegaard, Viktor Gyökeres, Ousmane Dembélé, Vitinha, Jude Bellingham, Harry Kane, Declan Rice, Lamine Yamal,Gavi, Pedri, Robert Lewandowski,Raphinha, Virgil van Dijk, Alexis Mac Allister, Achraf Hakimi, Antonio Rüdiger, Bukayo Saka és Cole Palmer legfrissebb híreit és teljesítményét. A Goal.com kiemelten foglalkozik az átigazolási hírekkel és az átigazolási piac legfontosabb fejleményeivel is. Nálunk megtalálod a legfrissebb játékos-átigazolásokat, klubhíreket, edzői nyilatkozatokat, mérkőzés-összefoglalókat és gólokat, valamint minden fontos futballhírt a hazai és nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com külön figyelmet fordít a magyar labdarúgókra és a magyar válogatott szereplésére is. Napi szinten beszámolunk Szoboszlai Dominik, Sallai Roland, Kerkez Milos, Schäfer András, Szalai Attila,Gulácsi Péter, Willi Orbán, Pécsi Ármin, Bolla Bendegúz,Gruber Zsombor, Dárdai Pál, Dárdai Bence, Dibusz Dénes, Tóth Alex és Varga Barnabás teljesítményéről, valamint a magyar futball legfontosabb híreiről. A Goal.com futballhírei folyamatosan követik a rangadókat, rekordokat, sérüléseket, átigazolásokat és minden olyan eseményt, amely meghatározza a nemzetközi labdarúgás és a topbajnokságok küzdelmeit.
Hirdetés