A Football Insider szerint az észak-londoniak ideiglenes menedzsere, a horvát Igor Tudor jelenleg hatalmas nyomás alatt dolgozik, és információik szerint sorsdöntő hetek várnak rá: ha nem tudja stabilizálni a csapatot, hamarosan elköszönhetnek tőle.
Ha a Sarkatyúsok vezetősége meghúzza a ravaszt, és meneszti a horvát szakembert, akkor egy újabb rövid távú kinevezésben gondolkodnak. Belsős információk alapján a korábbi játékos, Ryan Mason a legesélyesebb arra, hogy átvegye az irányítást, hiszen korábban már többször is bizonyított hasonló, megbízott edzői szerepkörben.
A Spurs legújabb menedzseri tervei egyértelműek: a nyáron egy új, hosszú távra tervező vezetőedzőt szeretnének kinevezni, a korábbi sikeredző, az amerikai válogatottat irányító Mauricio Pochettino a minap nem zárta ki egyértelműen, hogy egyszer visszatérjen korábbi sikereinek helyszínére. A klubon belül azonban egyre erősebb az az érzés, hogy a nyári átállásig is szükségük lehet valakire, aki képes megállítani a zuhanást és stabilizálni a süllyedő hajót – erre pedig Masont tartják a legalkalmasabbnak.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.


Üdvözlünk a Goal.comon! A Goal.com a világ egyik legismertebb futballoldala, ahol egy helyen megtalálod a legfrissebb futballhíreket, átigazolási híreket, mérkőzésbeszámolókat és minden fontos történést a nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com napi szinten közöl futballhíreket a legnagyobb bajnokságokról és klubokról, valamint részletesen beszámol a topjátékosok teljesítményéről és a futballvilág legfontosabb eseményeiről. Oldalunk folyamatosan követi a
Premier League, a
Bajnokok Ligája, a
La Liga, a
Serie A, a
Bundesliga és az
NB I legfontosabb mérkőzéseit, eredményeit és futballhíreit. Kiemelten foglalkozunk a világ legismertebb klubjaival, köztük a
Real Madrid, a
Barcelona, a
Manchester United, az
Arsenal, a
Chelsea, a
Bayern München, a
Borussia Dortmund, az
Atlético Madrid, a
Juventus, az
AC Milan, az
Inter, a
Liverpool, az
RB Leipzig, a
Tottenham, a
Paris Saint-Germain, az
AEK Athén és a
Manchester City csapataival. A Goal.com rendszeresen beszámol a futballvilág legnagyobb sztárjainak teljesítményéről és a velük kapcsolatos futballhírekről is. Oldalunkon megtalálod többek között
Vinícius Júnior,
Neymar,
Cristiano Ronaldo,
Lionel Messi,
Mohamed Szalah,
Erling Haaland,
Kylian Mbappé,Luka Modric,
Rodri,
Martin Odegaard,
Viktor Gyökeres,
Ousmane Dembélé,
Vitinha,
Jude Bellingham,
Harry Kane,
Declan Rice,
Lamine Yamal,Gavi,
Pedri,
Robert Lewandowski,Raphinha,
Virgil van Dijk,
Alexis Mac Allister,
Achraf Hakimi,
Antonio Rüdiger,
Bukayo Saka és
Cole Palmer legfrissebb híreit és teljesítményét. A Goal.com kiemelten foglalkozik az átigazolási hírekkel és az átigazolási piac legfontosabb fejleményeivel is. Nálunk megtalálod a legfrissebb játékos-átigazolásokat, klubhíreket, edzői nyilatkozatokat, mérkőzés-összefoglalókat és gólokat, valamint minden fontos futballhírt a hazai és nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com külön figyelmet fordít a magyar labdarúgókra és a magyar válogatott szereplésére is. Napi szinten beszámolunk
Szoboszlai Dominik,
Sallai Roland,
Kerkez Milos,
Schäfer András,
Szalai Attila,Gulácsi Péter,
Willi Orbán,
Pécsi Ármin,
Bolla Bendegúz,Gruber Zsombor,
Dárdai Pál,
Dárdai Bence,
Dibusz Dénes,
Tóth Alex és
Varga Barnabás teljesítményéről, valamint a magyar futball legfontosabb híreiről. A Goal.com futballhírei folyamatosan követik a rangadókat, rekordokat, sérüléseket, átigazolásokat és minden olyan eseményt, amely meghatározza a nemzetközi labdarúgás és a topbajnokságok küzdelmeit.