FBL-EUR-C1-LIVERPOOL-PRESSERAFP

Szoboszlai fizetése az egekbe szökhet, hatalmas pofont kaphat a Real Madrid!

Felgyorsulhatnak az események, Szoboszlai hamarosan hosszabbíthat a Liverpoollal

A GOAL információi szerint a felek között már januárban megkezdődtek az egyeztetések, és a klub szeretné még a következő idény rajtja előtt véglegesíteni a magyar középpályás új szerződését.

Szoboszlainak jelenlegi kontraktusa ugyan még két évig érvényes, a Liverpool vezetősége azonban nem akar kockáztatni: időben lezárnák a hosszabbítást, mielőtt a Real Madrid komolyabban bejelentkezne a magyar játékosért. 

A TEAMtalk információi szerint a tárgyalások jó ütemben haladnak, és a következő hetekben fel is gyorsulhatnak. 

Szoboszlai hatalmas fizetésemelést kaphat

Úgy tudni, a felek már elvi megállapodásra jutottak egy komoly fizetésemelésről, amely Szoboszlait a klub legjobban fizetett futballistái közé emelheti.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Szoboszlai jelenleg heti 120 ezer fontot keres, a hírek szerint ez az összeg heti 250-300 ezer fontra emelkedhet, miután aláírta az új szerződését. 

A Real Madrid továbbra sem tett le Szoboszlairól

Mindeközben a Real Madrid továbbra is figyelemmel kíséri a játékos helyzetét: a spanyol óriás a nyári átigazolási időszak előtt több középpályás-opciót is mérlegel, és Szoboszlai neve is szerepel a listájukon – igaz, nem ő az egyetlen Liverpool-játékos, aki felkeltette a Királyi Gárda érdeklődését.

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés

TETSZETT EZ A TÖRTÉNET?

Add hozzá a GOAL-t a Google fiókodhoz, hogy minél gyorsabban értesülj a legfrissebb híreinkről.

Kövesd a GOAL-t a Google-on