Romano Youtube-csatornájára feltöltött videójában arról beszélt, hogy Arne Slot a múlt héten megerősítette, hogy várhatóan ő ül majd a Liverpool kispadján a 2026/27-es idényben is.
Az olasz átigazolási guru kiemelte, hogy Slot biztos benne, hogy a következő idényben is ő irányítja majd a Liverpoolt.
„Slot szerint egy teljesen más Liverpoolt láthatunk majd a pályán a következő idényben, mind játékban, mind eredményekben"
– idézte Slotot az olasz.
Romano Szoboszlaival példálózott
Romano hozzátette, hogy Szoboszlai Dominik napokkal ezelőtt jól megfogalmazta Slot liverpooli helyzetét.
„Szoboszlai a Daily Mailnek elmondta, hogy senki ne felejtse el, ki volt a vörösök vezetőedzője, amikor a 2024/25-ös idényben a csapat bajnokságot nyert. Ráadásul Slot mindezt az első idényében hozta össze [a bajnoki címet]"
– idézi Szoboszlait az olasz újságíró.
Romano szerint nagyon úgy néz ki, hogy valóban Slot fogja irányítani a Liverpoolt a következő idényben, a klubvezetőség is folytatni szeretné a holland szakemberrel.
A Liverpool nem tárgyal senkivel, Xabi Alonsóval sem
Az olasz átigazolási szakértő azért is biztos benne, hogy Slot marad a Liverpool vezetőedzője, mivel a vörösök az elmúlt hónapokban a döcögő forma ellenére sem kerestek új edzőt, nem vették fel senkivel sem a kapcsolatot, még Xabi Alonsóval sem.
„Egészen biztosan állíthatom, hogy a Liverpool nem vette fel a kapcsolatot Xabi Alonsóval, vagy az ügynökével 2026-ban. Két évvel ezelőtt, mielőtt Slotot kinevezték volna, valóban történtek egyeztetések a klub és a spanyol szakember között, de Xabi Alonso végül maradt a Bayer Leverkusennél"
– húzta alá az olasz újságíró, aki ezután kitért a Xabi Alonso–Chelsea pletykára is.
Xabi Alonso a Chelseanél?
Elmondása szerint nincsenek konkrét tárgyalások a felek között.
„Xabi Alonso nyitott rá, hogy a Real Madrid után ismét munkát vállaljon Európában, azonban egyelőre nem tárgyal egyetlen klubbal sem, vár a megfelelő projektre, amire rábólinthat"
– zárta gondolatait Romano.
Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Michael Carrick maradhat a Manchester Unitednél.
Fabrizio Romano teljes videója:
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |
.jpg?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)
