FBL-ENG-CHAMPIONSHIP-HULL-MIDDLESBROUGHAFP

Az utolsó pillanatokban jött a dráma, a Hull City jutott fel a Premier League-be

Kacifántos úton jutottunk el ahhoz, hogy kiderüljön, a Coventry City és az Ipswich Town után ki lesz a harmadik feljutó a Premier League-be. Mint ismert, a Hull City eredetileg a Southamptonnal játszott volna a Championship playoff-döntőjében, ám a Szenteket kizárták a döntőről és a következő szezont négy pont levonással indítják, miután az egyik gyakornokuk kémkedett a Middlesbrough edzésén a két csapat elődöntője előtt.

Így az utolsó feljutó helyről a Middlesbrough és a Hull City mérkőzése döntött, ami egy igazi hajtós, küzdős találkozót hozott. Az első félidőben inkább a Boro kezdeményezett, sokkal több volt a labda a piros-fehéreknél, ám csak kisebb lehetőségekig jutottak. A félidő végén aztán mégis a Hull City előtt adódott a legnagyobb lehetőség, ám McBurnie fejese a felsőlécen csattant.

A második játékrészben a mérkőzés képe nem változott, többet volt a labda a Middlesbrough-nál, ám végül egyetlen kaput eltaláló lövés nélkül zárták a meccset. Nem úgy, mint a túloldalon, ugyanis amikor már mindenki a hosszabbításra készült, a 95. percben egy szélről jövő beadást nem tudott megfogni a Middlesbrough kapusa, a lecsorgóra pedig Oliver McBurnie csapott le, és juttatta fel csapatát a Premier League-be.

Nagyot fordult a világ a Tigrisekkel, ugyanis az előző szezonban csak a gólkülönbségüknek volt köszönhető, hogy nem estek vissza a harmadosztályba, most pedig ők ünnepelhetik, hogy a 2016/17-es szezon után ismét a Premier Leabue-ben szerepelhetnek.

Championship, playoff-döntő

Hull City 1-0 Middlesbrough


Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

TippmixPro banner

Hirdetés