Az ESPN cikke szerint a Middlesbrough hivatalos panaszt nyújtott be, miután állításuk szerint a Southampton egyik stábtagjához köthető személy a klub edzőközpontjában, a Rockliffe Parkban tartott edzésen megjelent, és azt telefonjával rögzítette. Az eset a találkozót megelőző napokban történt, amikor a szabályok értelmében az ellenfél edzésének megfigyelése szigorúan tilos.
A beszámolók szerint a kérdéses személyt rajtakapták, amint a tréninget figyelte és videófelvételt készített. Miután észlelték, felszólították, hogy törölje a felvételeket, majd távoznia kellett a helyszínről. A Middlesbrough ezt követően hivatalosan is jelezte az esetet az EFL felé.
A liga közleménye szerint az ügyet fegyelmi vétségként kezelik, és a Southamptonnak hivatalosan is reagálnia kell a vádakra. Az EFL egy független bizottságot bízott meg a vizsgálattal, amely gyorsított eljárásban hozhat döntést a rájátszás közelsége miatt.
A lehetséges szankciók között pénzbírság, pontlevonás, illetve súlyosabb esetben további fegyelmi intézkedések is szerepelhetnek, bár utóbbi ritkán fordul elő hasonló ügyekben.
Az eset többek szerint párhuzamot mutat a 2019-es „Spygate” botránnyal, amikor a Leeds Unitedet büntették hasonló szabályszegés miatt.
A fegyelmi bizottság döntése várhatóan a következő napokban várható, amely akár a Championship rájátszásának menetére is hatással lehet.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |

