Orosz Pálfradi.hu

Orosz Pál odaszúrt a magyar riválisoknak: „jó lenne, ha nemcsak a Ferencváros jutna el a főtábláig"

A magyar rekordbajnok sikeres 2025-ös évet tudhat maga mögött: januárban sikerült továbbjutni az Európa Liga egyenes kieséses szakaszába, sorozatban hetedszer lettek magyar bajnokok, nyáron pedig ugyan közel került a Bajnokok Ligája főtáblája, végül az El-ben maradt eddig veretlen a csapat.

Orosz Pál a tavaszról elmondta, nem voltak könnyű helyzetben, hiszen itthon és nemzetközi színtéren is győzelmi kényszerben voltak, amit már Robbie Keane-nel a fedélzeten sikerült abszolválni: “Szerencsére Robbie és a csapat hamar megtalálták a közös hangot, jöttek az eredmények is, és egy fantasztikus tavaszt produkáltunk. 13 meccsből tízet megnyertünk, csupán háromszor ikszeltünk, és bár rendkívül szoros lett a vége, ezúttal is bajnokok lettünk.”

”Egy játékos ne azért kapja meg a lehetőséget, mert magyar”

A vezérigazgató a fiatalszabályról is elmondta a véleményét. Kiemelte, a Fradinál úgy gondolkodnak, hogy valaki érdem alapján játsszon, és ne azért, mert magyar lenne. A szabály célját alapvetően érti, ám a gyakorlati átültetését “életidegennek” nevezte, hiszen nehéz meccselnie az edzőnek, amikor azt kell figyelni, elég magyar játékos van a pályán. Szerinte nem a korosztálya miatt kell szerepelnie valakinek a felnőttcsapatban, “itt emberéletekről van szó, karrierek és életutak törhetnek derékba amiatt.” 

”Jó lenne, hogy ha másik magyar csapat is kvalifikálná magát a főtáblára”

Ezután a nemzetközi szereplés került szóba, ahol zsinórban hetedszer szerepel a főtáblán a Ferencváros. Orosz elmondta, ahhoz hogy sikeresebb legyen a magyar bajnokság, más csapatnak is be kell jutnia valamelyik sorozat alapszakaszába: “A selejtezőkkel együtt ezúttal is nagyon sok mérkőzést vívtunk, jó lenne, hogyha egy másik magyar csapat is kvalifikálná magát a főtáblára, és elkezdené gyűjteni a pontokat.” A vezérigazgató elmondta, nagyon fájó volt a Qarabag elleni párharc, ahol lemaradtak a Bl-főtábláról, de szerinte, ha még tart Azerbajdzsánban a mérkőzés egy kicsit tovább, ők jutnak be.

Az Európa Liga menetelés is szóba került, Orosz szerint tudatos és csupaszív játékkal tartanak ott, ahol a nem könnyű sorsolás ellenére. Az ő szívéhez a Fenerbahce elleni idegenbeli pontszerzés áll a legközelebb, “még soha nem voltam ilyen hangulatú derbin”. 

Szerinte a már megszerzett 14 pont nem lesz elég, hogy egyenes ágon a legjobb 16 közé kerüljenek, egy meccset még biztos nyerni kell, erre pedig a görög Panathianikosz ellen látja a legnagyobb esélyt. Kiemelte, jó csapatként tekintenek az emberek a Fradira, és elvárásokon felül teljesítettek ősszel.

”A bajnokságban van még némi javítanivaló”

A vezetőedző, Robbie Keane hosszabbításával kapcsolatban Orosz Pál elmondta, nehéz időszakban vette át a csapatot az ír szakvezető, ám hamar kialakult közte és a csapat között az összhang. Szerinte nyugodtan dolgozhat náluk az edző, és feltétlen bizalmát élvezi a vezetőségnek. “Az idei őszt nem kell magyarázni, a bajnokságban van némi javítanivaló, de biztos vagyok benne, hogy közösen ez is sikerülni fog.

A hazai bajnokság is szóba került, a vezérigazgató szerint nem szabad úgy játszani a csapatnak, ahogy azt tette a ZTE, a Nyíregyháza vagy a DVSC elleni hazai vereségek alkalmával, ezek “egész egyszerűen elfogadhatatlanok”. Ugyanakkor bízik abban, hogy a szoros mezőnyben tavasszal kiegyenesednek a dolgok, és örül, hogy sikerült győzelemmel zárni az őszt.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Default
Hirdetés
0