Orbán Viktor miniszterelnök nem hagyta szó nélkül az Újpest vezetőedzője, Mészöly Géza eltiltását.
Mint ismert, az MLSZ Fegyelmi Bizottságának elnöke fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el Mészöly Géza ellen, aki a DVTK-Újpest bajnokit követően szerencsétlenül fogalmazott saját játékosával, Franklin Saserével kapcsolatban:
„…kellettek a beszálló játékosok is, itt most például Franklinre (Sasere – a szerk.) gondolok. Hát nem szerettem én se játszani egy ilyen nagydarab feka ellen, aki megtartja és megcsúsztatja a labdákat”.
Mészöly Géza – akit néhány nappal az ominózus kijelentés előtt neveztek ki az Újpest vezetőedzőjének – csütörtökön egy plusz két hónapos eltiltást kapott a debütáló mérkőzése utáni sajtótájékoztatón tett „rasszista tartalmú nyilatkozatáért”.
Az Újpest FC jelezte, hogy a klub fellebbez a döntés ellen. Ennek azonban nincs halasztó hatálya, így a szakember már a hétközi, Paks elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntőn sem ülhetett le a kispadra.
Az ügy továbbra is állandó témát szolgáltat a futballszurkolóknak, és – amint azt a Blikk kiszúrta – még Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét is felkeltették a történések.
A korábban a Felcsútban futballozó, a hazai labdarúgást közismerten a szívügyeként kezelő kormányfő a Trollfoci oldalán egy igencsak érdekes kommenttel jelezte álláspontját a témával kapcsolatban.
„Je suis Mészöly! (Mészöly vagyok!)” – írta az oldal „No Géza, No Party” feliratú fotójához Orbán, kifejezve szolidaritását az Újpest vezetőedzőjével.