Ahogy korábban már beszámoltunk róla, az Újpest 2-1-es győzelmet aratott vasárnap a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában.
A csütörtökön kinevezett Mészöly Géza vezetőedző így győzelemmel kezdte meg harmadik ciklusát a lila-fehérek kispadján.
A fővárosiak sikerükkel lezárták történetük egyik leghosszabb, kilenc bajnoki mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatukat, amelyre legutóbb 1986-ban volt példa a csapat történetében.
Az 56 éves magyar szakember azonban finoman szólva sem volt polkorrekt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, hiszen nemes egyszerűséggel fekának nevezte a lila-fehérek 25 éves nigériai játékosát, Franklin Saserét:
„[...] Viszont onnan ki tudtunk jönni, és volt olyan minőségi labdabirtoklásunk, amivel megmutattuk, hogy nem estünk pánikba attól, hogy éppen egyenlített a Diósgyőr. És tudtunk váltani egy picit, kellettek a beszálló játékosok is, itt most például Franklinre (Sasere – a szerk.) gondolok. Hát nem szerettem én se játszani egy ilyen nagydarab feka ellen, aki megtartja és megcsúsztatja a labdákat. Szerintem kulcsfontosságú volt, hogy ő be tudott jönni.”
![Unibet](https://media.giphy.com/media/kbQr6WEMVuFxAg4AU9/giphy.gif)