Mint ismert, az olasz válogatott 1-1-s döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával kedd este, az idegek csatáját pedig a bosnyákok bírták jobban, Edin Dzekóék 4-1-re megnyerték a tizenegyespárbajt, és vele együtt a vb-pótseéejtezőt is.
A korrupció megfertőzte az olasz futballt
Federico Mangiamili az olasz futball problémáira mutatott rá nem sokkal azután, hogy az olaszok vb-álmai végleg szertefoszlotak. Az egykori focista szerint az olasz futballt egy belülről bomlasztó, kiterjedt korrupció mérgezte meg – számolt be róla angol kiadásunk.
Mangiamili az AC Milan utánpótlásában nevelkedett, szerepelt az U17-es és U19-es csapatokban is, ám végül korán visszavonult, és végleg hátat fordított a labdarúgásnak. Döntését azzal indokolta, hogy az olasz futballban „elszabadult a korrupció”.
Egy megdöbbentő, közösségi oldalán közzétett bejegyzésben így fogalmazott:
„Egyrészt frusztrált vagyok, másrészt viszont örülök. Csak az tudja, mennyire mocskos dolgok zajlanak a háttérben, aki ebben a közegben élt. Az ügynökök akár 50 ezer eurós kenőpénzekkel juttatják fel játékosaikat az alsóbb osztályokból a Serie C-be. Az élvonalbeli és utánpótláscsapatok tele vannak külföldi játékosokkal, akik irreálisan magas fizetést kapnak, miközben olyan edzők dolgoznak ezeknél a csapatoknál, akik még a kezdőcsapatot sem tudják összeállítani.”
A korábbi futballista így folytatta:
„Láttam, ahogy csapattársaimmal elfogadhatatlan módon bántak a klubvezetők, és mindez az olasz futball mérgező rendszerének része. A helyzet teljesen eltér más sportágaktól, itt egyesek eltorzítják a valóságot, és kizárólag kapcsolatokra meg pénzre építenek.”
Mangiamili végül így zárta sorait:
„Szerencsére kiszálltam ebből a közegből, de azt elmondhatom, hogy láttam, hogy mennyire átszőtte a korrupció az olasz futballt"
A nyilatkozat különösen érzékeny pillanatban érkezett: alig néhány órával azután, hogy az olasz válogatott fájdalmas vereséget szenvedett Bosznia ellen.
A vb-kudarcot követően a játékosokat, Gennaro Gattuso szövetségi kapitányt és az Olasz Labdarúgó-szövetséget is heves kritikák érték.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.


Üdvözlünk a Goal.comon! A Goal.com a világ egyik legismertebb futballoldala, ahol egy helyen megtalálod a legfrissebb futballhíreket, átigazolási híreket, mérkőzésbeszámolókat és minden fontos történést a nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com napi szinten közöl futballhíreket a legnagyobb bajnokságokról és klubokról, valamint részletesen beszámol a topjátékosok teljesítményéről és a futballvilág legfontosabb eseményeiről. Oldalunk folyamatosan követi a
Premier League, a
Bajnokok Ligája, a
La Liga, a
Serie A, a
Bundesliga és az
NB I legfontosabb mérkőzéseit, eredményeit és futballhíreit. Kiemelten foglalkozunk a világ legismertebb klubjaival, köztük a
Real Madrid, a
Barcelona, a
Manchester United, az
Arsenal, a
Chelsea, a
Bayern München, a
Borussia Dortmund, az
Atlético Madrid, a
Juventus, az
AC Milan, az
Inter, a
Liverpool, az
RB Leipzig, a
Tottenham, a
Paris Saint-Germain, az
AEK Athén és a
Manchester City csapataival. A Goal.com rendszeresen beszámol a futballvilág legnagyobb sztárjainak teljesítményéről és a velük kapcsolatos futballhírekről is. Oldalunkon megtalálod többek között
Vinícius Júnior,
Neymar,
Cristiano Ronaldo,
Lionel Messi,
Mohamed Szalah,
Erling Haaland,
Kylian Mbappé,Luka Modric,
Rodri,
Martin Odegaard,
Viktor Gyökeres,
Ousmane Dembélé,
Vitinha,
Jude Bellingham,
Harry Kane,
Declan Rice,
Lamine Yamal,Gavi,
Pedri,
Robert Lewandowski,Raphinha,
Virgil van Dijk,
Alexis Mac Allister,
Achraf Hakimi,
Antonio Rüdiger,
Bukayo Saka és
Cole Palmer legfrissebb híreit és teljesítményét. A Goal.com kiemelten foglalkozik az átigazolási hírekkel és az átigazolási piac legfontosabb fejleményeivel is. Nálunk megtalálod a legfrissebb játékos-átigazolásokat, klubhíreket, edzői nyilatkozatokat, mérkőzés-összefoglalókat és gólokat, valamint minden fontos futballhírt a hazai és nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com külön figyelmet fordít a magyar labdarúgókra és a magyar válogatott szereplésére is. Napi szinten beszámolunk
Szoboszlai Dominik,
Sallai Roland,
Kerkez Milos,
Schäfer András,
Szalai Attila,Gulácsi Péter,
Willi Orbán,
Pécsi Ármin,
Bolla Bendegúz,Gruber Zsombor,
Dárdai Pál,
Dárdai Bence,
Dibusz Dénes,
Tóth Alex és
Varga Barnabás teljesítményéről, valamint a magyar futball legfontosabb híreiről. A Goal.com futballhírei folyamatosan követik a rangadókat, rekordokat, sérüléseket, átigazolásokat és minden olyan eseményt, amely meghatározza a nemzetközi labdarúgás és a topbajnokságok küzdelmeit.