Az olasz labdarúgásban földrengést okozott az újabb vb-kudarc: Gabriele Gravina hivatalosan is bejelentette lemondását az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöki posztjáról. A döntés közvetlen következménye annak, hogy az olasz válogatott nem tudta kiharcolni a részvételt a következő világbajnokságon. Mint ismert, az olasz válogatott 1-1-s döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával kedd este, az idegek csatáját pedig a bosnyákok bírták jobban, Edin Dzekóék 4-1-re megnyerték a tizenegyespárbajt, és vele együtt a vb-pótseéejtezőt is.
Csütörtök délután aztán egy kulcsfontosságú egyeztetés során Gravina tájékoztatta a profi ligák, valamint a játékos- és edzői érdekképviseletek vezetőit arról, hogy távozik posztjáról. A sportvezető – aki 2025 februárjában vette át a tisztséget – magára vállalta a felelősséget az „Azzurra” gyenge szerepléséért.
A Labdarúgó Szövetség az eseménnyel egy időben hivatalos közleményben ismertette az utódlás menetrendjét is. Eszerint rendkívüli tisztújító közgyűlést hívnak össze 2026. június 22-re, Rómába, ahol megválasztják az új elnököt. Nem sokkal az elnök lemondása után érkezett az újabb hír, miszerint a JUventus és az olasz válogatott korábbi klasszis kapusa, Gianluigi Buffon is lemond az Olasz Labdarúgó Szövetségben betöltött posztjáról.
Gravina távozása bizonytalan időszakot nyit az olasz futballban, amely egyértelműen megújulás előtt áll. A sportág különböző szereplői most olyan vezetőt keresnek, aki képes visszavezetni a négyszeres világbajnokot a nemzetközi elitbe a csalódásokkal teli évek után.
A választásig az irányító testület átmeneti működés mellett biztosítja a folytonosságot, miközben Róma lesz a helyszíne annak a döntésnek, amely hosszú távon meghatározhatja az olasz labdarúgás jövőjét.
Úgy látszik, az. újabb kudarc sorra dönti a dominókat az olasz futballban: korábban Az AC Milan egykori játékosa, Federico Mangiamili közösségi oldalán világított rá az olasz futball árnyoldalaira órákkal azután, hogy eldőlt, hogy Olaszország nem lesz ott a 2026-os világbajnokságon. A visszavonult focista lerántotta a leplet az olasz futballt megmérgező kenőpénzekről és korrupcióról.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.


Üdvözlünk a Goal.comon! A Goal.com a világ egyik legismertebb futballoldala, ahol egy helyen megtalálod a legfrissebb futballhíreket, átigazolási híreket, mérkőzésbeszámolókat és minden fontos történést a nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com napi szinten közöl futballhíreket a legnagyobb bajnokságokról és klubokról, valamint részletesen beszámol a topjátékosok teljesítményéről és a futballvilág legfontosabb eseményeiről. Oldalunk folyamatosan követi a
Premier League, a
Bajnokok Ligája, a
La Liga, a
Serie A, a
Bundesliga és az
NB I legfontosabb mérkőzéseit, eredményeit és futballhíreit. Kiemelten foglalkozunk a világ legismertebb klubjaival, köztük a
Real Madrid, a
Barcelona, a
Manchester United, az
Arsenal, a
Chelsea, a
Bayern München, a
Borussia Dortmund, az
Atlético Madrid, a
Juventus, az
AC Milan, az
Inter, a
Liverpool, az
RB Leipzig, a
Tottenham, a
Paris Saint-Germain, az
AEK Athén és a
Manchester City csapataival. A Goal.com rendszeresen beszámol a futballvilág legnagyobb sztárjainak teljesítményéről és a velük kapcsolatos futballhírekről is. Oldalunkon megtalálod többek között
Vinícius Júnior,
Neymar,
Cristiano Ronaldo,
Lionel Messi,
Mohamed Szalah,
Erling Haaland,
Kylian Mbappé,Luka Modric,
Rodri,
Martin Odegaard,
Viktor Gyökeres,
Ousmane Dembélé,
Vitinha,
Jude Bellingham,
Harry Kane,
Declan Rice,
Lamine Yamal,Gavi,
Pedri,
Robert Lewandowski,Raphinha,
Virgil van Dijk,
Alexis Mac Allister,
Achraf Hakimi,
Antonio Rüdiger,
Bukayo Saka és
Cole Palmer legfrissebb híreit és teljesítményét. A Goal.com kiemelten foglalkozik az átigazolási hírekkel és az átigazolási piac legfontosabb fejleményeivel is. Nálunk megtalálod a legfrissebb játékos-átigazolásokat, klubhíreket, edzői nyilatkozatokat, mérkőzés-összefoglalókat és gólokat, valamint minden fontos futballhírt a hazai és nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com külön figyelmet fordít a magyar labdarúgókra és a magyar válogatott szereplésére is. Napi szinten beszámolunk
Szoboszlai Dominik,
Sallai Roland,
Kerkez Milos,
Schäfer András,
Szalai Attila,Gulácsi Péter,
Willi Orbán,
Pécsi Ármin,
Bolla Bendegúz,Gruber Zsombor,
Dárdai Pál,
Dárdai Bence,
Dibusz Dénes,
Tóth Alex és
Varga Barnabás teljesítményéről, valamint a magyar futball legfontosabb híreiről. A Goal.com futballhírei folyamatosan követik a rangadókat, rekordokat, sérüléseket, átigazolásokat és minden olyan eseményt, amely meghatározza a nemzetközi labdarúgás és a topbajnokságok küzdelmeit.