Magyar idő szerint péntek hajnalban az Inter Miami az ecuadori Independiente del Valle ellen játszott felkészülési meccset Puerto Ricóban, ahol Messi a második félidőben állt be csereként.
Két perccel a vége előtt már több szurkolónak sikerült a pályára jutnia, hogy az argentin ikonnal készítsenek pár szelfit, amikor az egyik rajongó átkarolta Messit, és egy biztonsági őrrel egyetemben a földre vitte a pályán a játékost.
Messi 1-1-s állásnál lépett pályára, végül az ő tizenegyes gólja döntötte el a találkozót a hetvenedik percben. A BBC megjegyzi, a találkozó eredetileg február 13-án került volna megrendezésre, ám Messi combsérülése miatt le kellett mondani akkor a mérkőzést.
Nem ez volt az első eset, hogy balhé alakult ki Messi körül, decemberben az indiai Kolkatában tört ki óriási káosz a játékos turnéján. Az argentin világsztárnak Barcelonában is megvan a maga hatása, a klub elnökválasztásában is nagy szerepe van: Joan Laporta egyik kihívója, Marc Ciria Messi “hazahozatalával” kampányol, míg Laporta nemrég arról beszélt, nem olyan már a kapcsolata a klub legendájával, mint régen.
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |

