A rangadón Alexander Isak csereként állt be a második félidőre, ahol tíz perc után meg is szerezte a vezetést csapatának, majd nem sokkal később súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. Arne Slot a meccs utáni sajtótájékoztatón beszélt csatárának állapotáról.
”Egyelőre nincs hír róla, de amikor egy játékos gólt szerez és utána megsérül, majd nem tud és nem próbál meg visszajönni, az sosem jelent jót. De nem tudok többet most mondani, ez csak egy belső érzés. Orvosi szempontból nem tudok semmit mondani.”
Arról, hogy a svéd csatár mondott-e neki valamit, az edző elmondta, nem beszélt még a játékossal a sérüléséről: “Jó, hogy gólt szerzett, egy nagyszerű gólt Florian Wirtz passzából. Ahogy múlt héten mondtam, a játékosok és a csapat is egyre jobbak lesznek. A mai nem volt tökéletes, különösen az utolsó tíz perc, közben viszont nyertünk és látom a csapaton a fejlődést.”
Kérdezték arról Slotot, mennyire frusztráló volt most elveszíteni a csatárt, mikor szerzett egy nagyszerű gólt: “Ne legyünk negatívak egyelőre. Nem tudjuk még. Reméljük hamar visszatér, de nehéz egyelőre bármit is mondani.”
Végül beszélt a top4-ért való küzdelemről is: “Amikor elkezdtük a szezont, nem lettem volna elégedett kizárólag a top4-es helyezéssel. Mindig a lehető legjobbat célozzuk meg, és amilyen jól kezdtük a szezont, csalódás ahol most vagyunk. Ne felejtsük, a Bajnokok Ligájában elég jól szerepelünk egy nehezebb sorsolással. Szóval szerintem sosem voltunk olyan rossz helyzetben, ahogy sokan mondták, de természetesen nem vagyunk tökéletesek se. De ezt tudtuk akkor, mikor a nyáron rengeteg változást eszközöltünk, ennek idő kell. Azért, mert megnyertük az első 5-6 meccsünket, mindenki azt gondolta, könnyű lesz. De mi, a klubnál tudtuk, a változások ellenkező eredményeket is szülhetnek - és ez igaznak bizonyult.” - zárta gondolatait a holland szakvezető.
A Liverpool győzelmével pontszámban befogta a negyedik helyen álló Chelsea-t, legközelebb a tökutolsó Wolverhamptont fogadják az Anfielden - Szoboszlai Dominik nélkül, aki megkapta ötödik sárgáját a Spurs ellen, így egymeccses eltiltásban részesül.
Forrás: liverpoolfc.com
Kapcsolódó
”Érthetetlen, miért tiltották el Szoboszlai Dominikot a Premier League-ben + videó”
”Óriási bajban a Liverpool, Szoboszlai Dominik eddig bírta!”
”Volt itt minden: a Liverpool egy őrült mérkőzést húzott be Londonban”
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.





