Kilenc hónapos kihagyás vár Hugo Ekitikére
A Liverpool és a francia válogatott szurkolói számára a legrosszabb rémálom vált valóra: a L’Equipe beszámolója szerint Hugo Ekitike jobb oldali Achilles-ína elszakadt. A 23 éves csatárt a PSG elleni BL-negyeddöntőben kellett hordágyon levinni, miután egy szerencsétlen mozdulatnál összeesett. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a sérülés már az első pillanatokban is súlyosnak tűnt.
A 69 millió fontért vásárolt támadó számára ezzel véget ért a szezon, és biztosan lemarad a nyári világbajnokságról is. A diagnózis szerint legkorábban kilenc hónap múlva térhet vissza a pályára.
Slot: „Nem nézett ki jól”
Arne Slot vezetőedző már a mérkőzés utáni nyilatkozatában érezte, hogy nagy a baj:
„Azt hiszem, mindannyian láttuk, hogy nem nézett ki jól, és nem áll jól a szénája. Várjuk meg, mi lesz a vége. De mindannyian láttuk, hogy nem áll jól a szénája” – mondta a holland szakember.
Hatalmas űr a támadósorban
A Liverpool legjobb formában lévő csatárát veszítette el: Ekitike 17 góllal és 6 gólpasszal zárta az idényt. Hiánya kritikus, hiszen a csapat már a PSG ellen is látványosan szenvedett a befejezéseknél (21 lövés, 0 gól). A „Vörösök” most a vasárnapi, Everton elleni derbin próbálhatják meg bebiztosítani a BL-indulást, immár a francia gólvágó nélkül, Cody Gakpóra és Mohamed Salah-ra támaszkodva. Bár Isak épp visszatérőben, de a PSG elleni BL bukta után, őt is komoly kritikák érték.
Frissítés:Csütörtökön a Liverpool hivatalos felületein erősítette meg, hogy Ekitiké Achilles-ín sérülést szenvedett, és kihagyja a vb-t.




Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |

