Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Cristiano Ronaldo combizomsérülést szzenvedett az Al-Fayha elleni bajnokin február végén. A legfrisebb hírek szerint az ötszörös aranylabdás támadó sérülése súlyosabb volt a vártnál, ezért hetekig még nem léphet pályára. Ezeket a sajtóhíreket erősítette meg Roberto Martínez is pénteki sajtótájékoztatóján.
Cristiano Ronaldo mindent bevet, hogy ott lehessen a világbajnokságon
A 41 éves Ronaldo az elmúlt két hétben Madridban kezeltette magát, de nem lesz elérhető a Mexikó és az Egyesült Államok elleni mérkőzéseken, amelyek a világbajnokságra történő felkészülést szolgálják.
A portugál szövetségi kapitány, Roberto Martínez megnyugtatta a szurkolókat, hogy Ronaldo sérülése nem veszélyezteti a rekordnak számító hatodik világbajnoki szereplését.
„Nem, nincs veszélyben” – mondta, amikor pénteken bejelentette a 27 fős keretet. „Ez egy kisebb izomsérülés, és úgy gondoljuk, egy-két héten belül visszatérhet. Minden, amit Cristiano idén fizikailag mutatott, azt tükrözi, hogy milyen remek formában van.”
– hangsúlyozta Martínez.
Az ESPN beszámolójában kiemeli, hogy Ronaldo kihagyta a portugálok utolsó tavalyi mérkőzését is, hiszen eltiltása miatt nem játszhatott november 16-án az örmények ellen, de Portugália nélküle is 9-1-re húzta be a vb-selejtezőt, és biztosította be a vb-szereplést.
Cristiano Ronaldo helye veszélybe került a kezdőcsapatban?
A Real Sociedad szélsője, Goncalo Guedes visszatér a keretbe, miután 2022 óta nem szerepelt a nemzeti csapatban:
„Guedes egy sokoldalú játékos.Az idényben kilenc gólt szerzett, és remek formában van. Ő egy olyan csatár, aki meccseket tud eldönteni, egy nagyon fontos láncszeme a csapatunknak. Már korábban is elmondtam, hogy a világbajnokságra a középcsatár pozíció Cristiano és Goncalo Ramosé, és egy más típusú csatárt keresünk. És a formája alapján megérdemli a behívót. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy mit hozhat a válogatott számára ezeken a felkészülési mérkőzéseken.”
– nyilatkozott Roberto Martínez a csatárkérdésről.
A portugál keret:
- Diogo Costa (FC Porto), Jose Sa (Wolverhampton Wanderers), Rui Silva (Sporting CP)
- Matheus Nunes (Manchester City), Diogo Dalot (Manchester United), Joao Cancelo (FC Barcelona), Nuno Mendes (PSG), Goncalo Inacio (Sporting CP), Renato Veiga (Villarreal), Antonio Silva (SL Benfica) és Tomas Araujo (SL Benfica)
- Ruben Neves (Al Hilal), Samu Costa (Mallorca), Mateus Fernandes (West Ham), Joao Neves (PSG), Vitinha (PSG), Bruno Fernandes (Manchester United) és Rodrigo Mora (FC Porto)
- Ricardo Horta (SC Braga), Pedro Goncalves (Sporting CP), Joao Felix (Al Nassr), Francisco Trincao (Sporting CP), Francisco Conceicao (Juventus), Rafael Leao (AC Milan), Pedro Neto (Chelsea), Goncalo Guedes (Real Sociedad) és Goncalo Ramos (PSG)
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.


