Bár korábban a GOAL is beszámolt arról, hogy Fabio Paraticit a Selhurst Park lelátóin látták a Crystal Palace-Tottenham Hotspur bajnoki mérkőzésen, végül mégis a Fiorentinához távozik a sportigazgató a téli átigazolási időszak végeztével.
Már gondoskodott is a pótlásáról az észak-londoni klub, amely a Manchester Citytől szerződtette Carlos Raphael Moersent. Az új igazgató ezt megelőzően több mint egy évtizedig a City Football Group sikereiért dolgozott, így kijelenthető, hogy a Spurs egy élcsapat vezetőségét is meggyengítette, miközben hamar betöltötte a Paratici távozása miatt keletkezett űrt.
Ahogyan arról angol kiadásunk írt, Moersen nem egy az egyben ugyanazt a pozíciót fogja betölteni, mint elődje. A kinevezése része annak a megújulásnak, ami a Tottenham vezérkari összeállítását jellemzi: egy vezető személy helyett a klub immáron egy sokoldalúbb vezetői csapatot részesít előnyben.
Rajta kívül ugyanis jövő hónaptól csatlakozik a Tottenhamhez Dan Lewindon is, aki teljesítményigazgatóként fogja segíteni az együttest. Előbbi a klub mindennapi működését és az adminisztrációt fogja intézni, míg utóbbi a csapat fizikai teljesítményét igyekszik figyelemmel kísérni.
Kettejük mellett a felelősség még egy harmadik emberre, a technikai igazgatóra, Johan Langéra is hárulni fog.
A Fiorentina kezdeti érdeklődéséről Paratici felé ITT írtunk korábban.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |



