A Ferencváros egy hajrábeli találattal 2-1-re legyőzte idegenben a Zalaegerszeget az NB I 2. fordulójából elhalasztott mérkőzés keddi pótlásán. Beszámoltunk róla, hogy a zöld-fehérek első találata meglehetősen vitatható körülmények között született, a zalaiak holland mestere nem is ment el szó nélkül mellette.
Következő mérkőzések
"Nagy csalódás volt a mai meccs, mert megérdemeltük volna a győzelmet. Sokat voltunk fenn, megvoltak a lehetőségeink, nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, de ez sem volt elég" - mondta feldúltan Ricardo Moniz, a ZTE vezetőedzője.
"Tajti Mátyás sérült volt, ezért nem vele kezdtünk, de elfogadható volt így is a játékunk. Voltak lehetőségeink, Gergényi Bencének kettő is, de nem tudtunk élni vele. Domináltunk is, de néha idegesek voltunk, ezért nem szereztük meg a vezetést. Aztán a büntetőnél két érintés volt, szerintem sokan így látták, nem értem, a VAR miért nem hozta meg a helyes döntést. A bírók a Ferencvárosnak ítélnek vagy valóban semlegesek?" - jegyezte meg.
"Elfogadtuk a döntést, aztán Huszti András szerencsére egyenlített. A második félidőre már Tajtit is be tudtuk hozni, két támadóval játszottunk, akik kondiban még nincsenek a topon. Aztán végül pontrúgással elveszítettük a meccset. Ha nyerünk, akár a harmadik helyre is feljöhettünk volna. Ami a legfrusztrálóbb, hogy pont a kritikus pillanatokat nem tudtuk megragadni, pedig a tehetség megvan, de ha nem elég éles az ember, akkor középszerű játékos marad" - vélekedett a tréner.
A Zalaegerszeg jelenleg ötödik a tabellán, mindössze négy ponttal lemaradva a második helyezett Kecskeméttől.
![unibet](https://images.daznservices.com/di/library/GOAL/72/8c/unibet_1agkzz1zvfel11vyv3vh03is1i.jpg?t=660958344)
Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.