NB I: Megbízott edzőjével is kikapott az MTK, dobogón a Puskás

pfla.hu

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás vár Rád! Regisztrálj most!  

Az OTP Bank Liga 9. fordulójának nyitómérkőzésén a válogatott-szünet alatt edzőváltáson átesett MTK a Puskás Akadémiát látta vendégül.

A fővárosi kék-fehérek kispadján Giovanni Costantino helyét megbízott vezetőedzőként Teodoru Vaszilisz vette át, aki 2016-ban már irányította az MTK-t, és 2019-től újra a szakmai stábban dolgozott.

A találkozó egyetlen gólja a 69. percben született, ekkor Szolnoki ugratta ki remekül Komáromit, aki állítgatás nélkül, Mijatovic kapus mellett a jobb sarokba lőtt.

A 89. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Tiago Ferreira ugyan talpra ugrasztotta a hazai híveket, ám a védő gólját les miatt érvénytelenítették. Az esetnél a vendégek kapusának kiugrott a válla, emiatt le kellett cserélni. 

A 96. percben Puljic szabadrúgása csattant még a felsőlécen, majd a labda a gólvonal elé pattant, ezt is, és a horvát cserecsatár újabb ziccerét is megúszta a hazai gárda, ám a vereséget nem.

Győzelmével a Puskás Akadémia fellépett a harmadik helyre, míg az MTK az elmúlt öt bajnokijából már negyedszer kapott ki.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A cikk lejjebb folytatódik

A Fehérvár-Honvéd bajnokin a hazai győzelem 1,90, a döntetlen 3,55, míg a vendég siker 3,80-szoros pénzt fizet.

Unibet