Hírek Élő eredmények
Tippelés

ZiccerBET: Mire megy a Ferencváros a Dinamo Zagreb elleni visszavágón?

15:20 CEST 2019. 08. 13.
Ferencváros
Ma a magyar bajnok BL-meccsére adunk fogadási javaslatot.

Új rovat indult a Goal Magyarország oldalán: ez pedig a ZiccerBET, amelyben az éppen aktuális mérkőzésekkel kapcsolatban szeretnénk tippeket adni nektek.

Ma a Ferencváros – Dinamo Zagreb, Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzés van terítéken, lássuk, mit várunk mi ettől a találkozótól

Az odavágón hamar hátrányba került a Fradi és már a 7. percben vezetést szereztek a zágrábiak egy gyönyörű támadás követően. A találkozó elején úgy tűnt, hogy akár nagyobb pofonba is beleszaladhatnak a zöld-fehérek, de szerencsére máshogy alakult a mérkőzés és sikerült egy értékes 1-1-et kiharcolniuk idegenben.

A Ferencváros tehát joggal bízhat abban, hogy sikerül elérnie a továbbjutást és ezzel bebiztosíthatja legalább az Európa Liga csoportkörét a 2019/2020-as szezonra.

Már csak azért is, mert hazai pályán szökő évente szenved vereséget a Fradi és legalább egy gólt szinte mindig szerez, ami akár a továbbjutáshoz is elég lehet.

Ráadásul teltház fogadja majd a csapatokat, a Ferencváros szurkolótábora pedig nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a zöld-fehérek minimum egyszer betaláljanak.

Ugyanakkor könnyen lehet, hogy egy találat nem lesz elegendő a továbbjutáshoz, hiszen a Dinamo Zagreb is remek formának örvend és ez idáig veretlen az idei szezonban, ráadásul csak egyszer nem szerzett gólt.

Véleményük szerint tehát egy igazi ki-ki meccs lesz ma a két csapat között és csak nüanszokon múlhat, hogy melyik együttesnek sikerül majd a továbbjutnia.

A párharc végső győztesére tehát nem is szeretnénk tippelni, viszont véleményük szerint mindkét együttes támadó felfogásban fog majd pályára lépni a ma esti összecsapáson és legalább egyszer-egyszer betalál majd mind a Ferencváros, mind pedig a Dinamo Zagreb.

ZiccerBET tipp: Ferencváros – Diamo Zagreb – Mindkét csapat szerez gólt: Igen

A TippmixPro odds-a erre a kimenetelre: 1,70 

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!