Amint arról a GOAL is beszámolt, a Bayern München vezetőedzője Vinícius Jr. esete kapcsán arról nyilatkozott, hogy Magyarországon "ha történik velük valami, és feketék, akkor zéró esélyük van bármiféle támogatásra”.
Az egykori belga sztárjátékos szavait most Felipe Matos cáfolta, aki még a 2001-ben érkezett Magyarországra, amikor a Haladás játékosa lett. Később edzőként tért vissza, vezette a Ferencváros utánpótláscsapataitt, volt a Budafok másodedzője, jelenleg a SZAC Budapestet irányítja, de soha nem tapasztalta a Kompany által mondottakat.
„Rengeteg színes bőrű futballistával játszottam, éltem, és soha nem tapasztaltam azt, amit Vincent Kompany nyilatkozott - írta a közösségi oldalán. - Topfutballista volt, topszinten játszott, de ilyen dumát...
Ne haragudjon, de jobb lett volna, ha csendben marad. Ilyen az, amikor valaki olyan dolgokról beszél, amiről fogalma sincs.
Nyugodjon meg, Vincent! Először képben kell lenni, hogy kiről és miről beszélsz, és csak utána megszólalni, de sokkal, sokkal több tisztelettel!”
Matos azt is kiemelte, hogy mennyit köszönhet Magyarországnak, ahol embert faragtak belőle. Emellett kitért arra, hogy magyar a családja, ő maga pedig már régóta ebben az országban él.
Arról, hogy hogyan látja a Benfica-Real-Madrid mérkőzésen történteket a portugál együttes egyik színesbőrű játékosa, IDE KATTINTVA olvashatsz.
Forrás. ugytudjuk.hu




