Brighton & Hove Albion v Liverpool - Premier LeagueGetty Images Sport

A Liverpool csapatkapitánya szerint elfogadhatatlan a gyenge forma, a játékosoknak mindent bele kell adnia

A csapatkapitány elfogadhatatlannak tartja a legutóbbi vereséget

Van Dijk nyers őszinteséggel értékelte a Liverpool teljesítményét az utóbbi, nehéz időszakban, amely során súlyos vereséget szenvedtek a Manchester City ellen, amely FA-kupa kiesést jelentett. A vörösök elsősorban idegenben voltak képtelenek stabil teljesítményt nyújtani, emellett a legutóbbi három mérkőzésüket egyaránt elveszítették.  Ez a sorozat komoly nyomás alá helyezte a csapatot a szezon véghajrájában. 

Van Dijk jobb teljesítményt követel

A Manchester City ellen elszenvedett vereség és az azt követő kemény menetrend kapcsán Van Dijk elismerte a csapat nehézségeit, hangsúlyozva, jobb teljesítményre van szükség. A Fulham elleni mérkőzés előtti programfüzetben olvasható, hogyan értékeli a védő a csapat eddigi szezonját:

„Mindenképpen nehéz szezon ez mindannyiunk számára, és el kell ismernünk, hogy az elmúlt néhány nap különösen kemény volt. Az, ahogyan a Manchester City ellen kikaptunk, véleményem szerint elfogadhatatlan volt, ezután kellett továbblépnünk, és Európa egyik legjobb csapata, a Paris Saint-Germain ellen játszanunk. Előre tudtuk, hogy ez egy hatalmas kihívás lesz számunkra, ami a meccs folyamán be is igazolódott.”

Van Dijk arról is beszélt, mire lesz szüksége a csapatnak, hogy elérje a kitűzött céljait:

„Természetesen különleges teljesítményre lesz szükségünk, ha változtatni akarunk a helyzeten, de veletek, a szurkolókkal a hátunk mögött az Anfielden, hinnünk kell magunkban. Pontosan tudjuk, milyen fontosak a szezon utolsó hetei. Hét Premier League-meccsünk van hátra, és pontosan tudjuk, mi kell ahhoz, hogy kiharcoljuk a Bajnokok Ligája-indulást. Le kell hajtani a fejünket, össze kell tartanunk, és mindent bele kell adnunk. Ennél a klubnál semmi más nem elfogadható.”

Visszatérés az alapokhoz

Van Dijk szerint a Liverpoolnak építenie kell azokra a tényezőkre, amelyek korábban Jürgen Klopp irányítása alatt, illetve Arne Slot első, Premier League-trófeát hozó szezonjában a csapat sikeréhez vezettek. A csapatkapitány szerint az intenzitás és a csapatmunka iránti közös elkötelezettség elengedhetetlen ahhoz, hogy jobb formát mutasson a csapat.

„Mindig mondom, hogy az alapokkal kell kezdeni: kemény munkával, intenzitással, összetartással, a futás és a küzdelem iránti hajlandósággal. Szombaton a Fulham ellen a megfelelő hozzáállással kell pályára lépnünk, csapatként kell játszanunk, és készen kell állnunk arra, hogy az első másodperctől kezdve mindent beleadjunk a győzelemért.”

A szurkolóknak címzett üzenete végén van Dijk elárulta, nehezen érinti a csapatot a csapat gyenge formája:

„A lehető legjobbat várjátok tőlünk, és mi is ezt várjuk magunktól. Tudjuk, hogy ez egy nehéz pillanat a klub számára, egy nagyon nehéz pillanat. Mindenki frusztrált, mindenki szenved, és mindenki válaszokat keres. Át kell ezt az időszakot vészelnünk, és változtatni a helyzeten, és ezt csak a pályán tehetjük meg. Nincs kifogás. Tartsunk össze, és adjunk bele mindent!”

 A Liverpool-Fulham mérkőzés alaulását IDE KATTINTVA élőben követheted. 

Forrás: GOAL

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés