Dzsudzsák Balázs fokozott izgalommal várja vasárnapi búcsúmeccsét, a Debrecen szélsője már üzent a szurkolóknak, most pedig a Carpathian Brigade is megosztotta, mit gondol a holnapi találkozóról.
Szurkolótársaink, barátaink!
Szeretnénk néhány gondolatot megosztani Veletek a holnap esti találkozóval kapcsolatban. A honi futballvilágot érintő közbeszédben, illetve a világháló különböző platformjainak kommentmezőiben hosszú ideje elengedhetetlen téma, hogy ki és mit, miként érdemel vagy éppen nem érdemel meg.
Tegyük fel először is azt a kérdést, hogy ezt pontosan kinek volna tisztje eldönteni?
Mi úgy érezzük, hogy nem nekünk. Ezért nem is fröcsögünk az interneten indokolatlanul.
A lelátókon lehet (kell) véleményt nyilvánítani. Nem árulunk el nagy titkot vele, hogy meg is fogjuk tenni.
Elöljáróban pedig megemlítenénk, hogy nem felejtünk. Nem felejtjük többek között 2014. október 11-t és 2016. június 22-t sem. A feledhetetlen élményeket az ember nem felejti el, pláne nem egy fanatikus.
A feledhetetlen élményekre jó szívvel gondolunk vissza.
Köszönettel és tisztelettel,
CB’09
A fanatikusok néhány napja azt is kérték, "legyen sálerdő, kerüljenek elő a régi vagy új nyakbavalók, nemzeti színű zászlók" a vasárnapi találkozón.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.



