Maier elmondta, nagyon gyorsan otthonra lelt Budapesten, az Újpest az első pillanattól azt éreztette vele, hogy őt akarja a csapatban tudni. Kifejtette, Dárdai Pállal a Herthánál eltöltött időszakából ismeri, így megvolt az a bizalmi alap, ami elengedhetetlen volt a klubváltás során.
Maier szerint a pálya tengelyében, középen érzi önmagát a legjobban, ahol irányíthatja a csapatot:
"Az Újpest azért igazolt le, hogy a teljes tapasztalatomat és játékintelligenciámat is beletegyem a csapat játékába. A csapat motorja szeretnék lenni, struktúrát adni, labdát szerezni, diktálni a tempót més előrevinni a játékot".
A futballista szerint nincs ott az Újpest jelenleg, ahová a hagyományai predesztinálnák az együttest. Szerinte hosszú távon a keret minőségi átalakítása a cél egy világos, szakmai irány mentén, ami visszavezeti a klubot a felsőházi helyezésekért való küzdelembe, ahonnan a nemzetközi kupaszereplés is elérhetővé válik.
Egyelőre nyárig tart a szerződése Maiernek a IV. kerületben, ám elmondta, számára nem kontraktusának a hossza a legfontosabb, ő a saját képességeiben bízik, és szeretné, ha a klubnak tervei lennének vele. A középpályás elmondta, Dárdai akár további Bundesliga-játékosokat is a Megyeri útra csábíthat:
"Ha egy klubnak világos terve van, és egy Németországban is ismert edző, akkor az vonzó lehet a játékosok számára. Pál pontosan ezt a hitelességet hozza. Ismeri a német piacot, erős kapcsolatrendszere van és képes szakmai utat mutatni".
A jövőbeli terveiről elmondta, vezéregyéniségként szeretne felelősséget vállalni, és felépíteni valamit a klubbal, amiért különösen motivált.
Forrás: Csakfoci
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |



