Szoboszlai DominikMI News / NurPhoto

Nem bírt magával Szoboszlai Liverpoolban – a kamerák mindent vettek

A Liverpool szombaton a West Ham Unitedet fogadja a Premier League 28. fordulójában. Ennek megfelelően nincs megállás, a vörösök teljes erőbedobással készülnek a hétvégi bajnokira. 

Néha kell egy kis lazaság is

Szoboszlai Dominik az edzésen kiszúrta, hogy a klub médiacsapata egy kamerát helyezett el a pálya szélén, a 25 éves középpályás pedig addig próbálkozott lerúgni a kamerát a helyéről, míg végül sikerrel nem járt. 

Szoboszlai a Liverpool vezérévé vált

Mint ismert, a magyar játékos szenzációs idényt fut, 36 mérkőzésen már 10 gólja és hét gólpassza van a vörösök színeiben. Szoboszlai kétségtelenül a csapat egyik vezérévé nőtte ki magát, Mohamed Szalah nemrég a világ egyik legjobb játékosának nevezte, de Arne Slot sem győzte dicsérni a magyar középpályást.

Virgil van Dijk nemrég pedig arról beszélt, hogy távozása után Szoboszlai lehet a Liverpool közetkező csapatkapitánya.

Frissítés! (2026.04.05.)

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Szoboszlai Dominik exkluzív interjút adott a Liverpool Echónak, ahol beszélt a budapesti BL-döntőről, és hogy mennyire megváltozott az élete, mióta megszületett a kislánya. A magyar középpályás azt is elárulta, hogy Steven Gerrard melyik sportágban hívta ki, és azt is elmondta, hogy mit gondol a Liverpool csapatkapitányi karszalagjáról, valamint azt is elmesélte, hogy miért nem indult zökkenőmentesen a kapcsolata Jürgen Kloppal. Szoboszlai az interjú végén azt is elmondta, hogy szíve szerint hol folytatná a pályafutását. 

Szoboszlai Dominik nem élete meccsén volt túl, a Liverpool szombaton 4-0-s vereréget szenvedett a Manchester City-től, és kiesett az FA-kupából. A magyar játékos a lefújást követően konliktusba került a dühös Liverpool szurkolókkal, akik éles kritikát fogalmaztak meg a 25 éves középpályással kapcsolatban. 

Szoboszlai a Spíler TV-nek adott interjújában csapattársait is kritizálta. 

Liverpoolban továbbra is forrnak az indulatok Szoboszlai viselkedése miatt, a szurkolók bocsánatkérést követelnek a magyar középpályástól. 

Frissítés (2026.04.05. - 14:37)

Arne Slot is megszólalt Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban, a Liverpool holland vezetőedzője nem érti a magyar játékost, ezért elmondása szerint el fog vele beszélgetni. 


Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés