Az AC Milan levonult a pályáról, a bajnoki pedig tíz percre félbeszakadt, miután a vendégcsapat kapusát, Mike Maignant rasszista megjegyzésekkel, skandálásokkal illették a hazai szurkolók Udinében.
Következő mérkőzések
Az olasz élvonal 21. fordulójának szombati játéknapján tíz percre felfüggesztették az Udinese-AC Milan bajnokit, miután néhány hazai szurkoló rasszista megjegyzésekkel, skandálásokkal illette a vendégek kapusát, Mike Maignant.
A francia válogatott hálóőr az első félidő 26. percében jelezte az őt ért inzultust a játékvezetőnek, a szájáról jól leolvasható volt a kérdés:
„Te is hallottad ezt?”
A mérkőzés ezután rövid ideig folytatódott, de a friuli szurkolók továbbra sem bírtak magukkal, Maignan pedig emiatt elhagyta a pályát.
Ekkor – egészen pontosan a 33. minutumban – Maresca sípmester nem tehetett mást, mint közbeavatkozott, és ideiglenesen leállította a mérkőzést.
Az AC Milan játékosai csapattársuk teljes támogatásának jeléül – Theo Hernandez vezetésével – követték a francia kapust az öltözőbe.
A vendégcsapat 10 perc kényszerszünet után visszatért a játéktérre, és a mérkőzés folytatódott, de előtte a szervezők hangosbemondón keresztül egyértelműen figyelmeztették a szurkolókat: újabb rasszista kántálások esetén végleg félbeszakítják a meccset.
Miután visszatért, számos Udinese-játékos megölelte és a kapust, aki tudatosan úgy döntött, hogy jelzi a rasszista inzultust a játékvezetőnek a mérkőzés felfüggesztése érdekében.
A bajnokit végül lejátszották, 1–1-es félidő után 3–2-es vendégsiker született, a győztes gól a 93. percben esett.
„A mi játékunkban egyáltalán nincs helye a rasszizmusnak: le vagyunk döbbenve. Veled vagyunk, Mike” – írta az eset kapcsán közösségi oldalán az AC Milan.
Nem ez volt az első eset, hogy Maignant rasszista támadás érte Olaszországban, 2021 szeptemberében egy Juventus-szurkoló célba vette.
A francia hálóőr az eset után „feketének és büszkének” jellemezte magát, és megkérdezte, vajon az olasz futballhatóságok tudják-e, milyen „sértéseket és kántálásokat hallani, amelyek állatokká redukálnak bennünket”.