Az MTK Varga Roland duplájának is köszönhetően 3-1-re nyert az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati játéknapján.
Gyorsan vezetést szerzett az MTK, amely ezt követően átengedte a területet a lila-fehéreknek, akik ugyan többet birtokolták a labdát, de sokáig nem tudtak veszélyes helyzeteket kialakítani. A hazaiak végül egy 11-essel egyenlítettek nem sokkal a szünet előtt.
A fordulást követően is a lila-fehérek futballoztak mezőnyfölényben, de a támadóharmadban szinte teljesen veszélytelenek voltak. Ezzel szemben a vendégek ha kevesebb is, de jóval veszélyesebb támadásokat vezettek, Varga Roland szép góljával pedig negyed órával a vége előtt megszerezték újra a vezetést. A ráadás pillanataiban az ex-ferencvárosi csatár második találatával eldöntötte a három pont sorsát az ekkor már emberhátrányban lévő Újpest ellen.
OTP Bank Liga, 31. forduló:
Újpest FC-MTk Budapest 1-3 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapus, v.: Zierkelbach
Gólszerzők: Junior Tallo (35., 11-esből), illetve Schön (7.), Varga R. (76., 93.)
Kiállítva: Kutrumpisz (86.)
Sárga lap: Kutrumpisz (43., 86.), Kastrati (52.), Beridze (53.), Onovo (57.), Simon K. (61.), illetve Mijatovic (35.), Varju (46.), Varga R. (85.)
Újpest FC: Banai - Kastrati, Kutrumpisz, Ristevski, Antonov (El Ghanassy, 64.) - Simon K. (Bacsa, 71.), Mitrovic, Onovo, Csongvai (Szakály P., 65.) - Junior Tallo, Beridze (Cerqueira, 75.)
MTK Budapest: Mijatovic - Alho (Ikenne-King, 81.), Perkovic (Palincsár, 74.), Nagy Zs., Fereira, Herrera - Varju, Cseke - Prosser (Balázs, 89.), Schön (Vancsa, 81.) - Varga R.
A kiesés elkerüléséért harcoló ZTE meglepetésre 4-1-re nyert a második helyezett Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
A találkozón elején gyorsan betalált mindkét gárda, a vendégek egyenlítő gólját éppen a Puskástól "kölcsönzött" Favorov szerezte. A játékrész közepén egy elképesztően nagy zalaegerszegi lehetőség maradt ki, a hazaiaktól pedig a szünet előtt Baluta lőtt kapufát.
A fordulást követően Waltner Róbert két cserével döntötte el a mérkőzést: pályára küldte Tajti Mátyást és Futács Márkót, előbbi utóbbi passzából szerzett vezetést a ZTE-nek, míg a válogatott csatár a hajrában éppen Tajti passzaiból duplázott.
OTP Bank Liga, 31. forduló:
Puskás Akadémia FC-ZTE FC 1-4 (1-1)
Pancho Aréna, zárt kapus, v.: Solymosi
Gólszerzők: Komáromi (10.), illetve Favorov (13.), Tajti M. (75.), Futács (88., 92.)
Sárga lap: Corbu (41.), Nagy Zs. (58.), illetve Bobál D. (48.)
Puskás Akadémia: Tóth B. - Nagy Zs., J. Nunes, Spandler, Deutsch L. - Baluta, Urblík, Corbu (Mance, 82.) - Komáromi (Weslen Júnior, 82.), Géresi (Knezevic, 74.), Kiss T.
ZTE FC: Demjén - Szépe, Bobál D., Kálnoki Kis, Gergényi - Favorov, Sankovic - Szánthó, Babati (Vass P., 62.), Koszta M. (Futács, 74.) - Zimonyi (Tajti M., 56.)
A bennmaradásért küzdő, utolsó előtti Diósgyőr 1-0-ra nyert a Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati játéknapján, ezzel megőrizte az esélyét az élvonalban maradás kiharcolására. A borsodiak sorozatban második meccsükön győztek, míg a Kisvárda négy veretlenül megvívott találkozó után kapott ki újra.
Az első félidőben a hazaiak tűntek aktívabbnak, és ezt a statisztika is alátámasztotta: amíg a Kisvárda hét kapura lövéssel próbálkozott, addig a vendégek csupán két alkalommal igyekeztek veszélyeztetni, de ebben a két esetben sem találták el a kaput.
A gól nélküli első félidő és a szünet után a folytatásban kiegyenlítettebbé vált a találkozó, immár a Diósgyőr sem csak a döntetlent próbálta őrizni, hanem növekvő labdabirtoklás mellett támadásokat is vezetett. Az egyik ilyen akció végén, némi szerencsével megszerezte a vezetést a vendégegyüttes, amely a folytatásban szinte csak a védekezésre koncentrált, ezt viszont sikerrel tette, így fontos három pontot szerzett Kisvárdán.
OTP Bank Liga, 31. forduló:
Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)
Kisvárda, zárt kapuk mögött, v: Berke
Gólszerző: Grozav (61.)
Sárga lap: Ötvös (20.), Leoni (83.), illetve Suljic (33.), Pikk (80.)
Kisvárda: Dombó - Hej, Cirkovic, Kravcsenko, Leoni - Melnyik, Karabeljov - Ötvös (Sassá, 58.), Bumba (Zlicic, 76.), Kovácsréti (Navratil, 64.) - Viana (Jelena, 65.)
DVTK: Malenica - Polgár, Milovic, Soldo, Pikk - Grgic (Karan, 88.), Max (Szűcs K., 84.) - Roshi (Márkvárt, 57.), Suljic (Molnár G., 57.), Grozav - Vanecek (Drazic, 57.)

