Amint arról a GOAL is beszámolt, Cristiano Ronaldo tiltakozás miatt nem volt ott az Al-Nasszr meccskeretében a legutóbbi bajnoki találkozón az al-Rijad otthonában (0-1).
Ennek oka az volt, hogy a portugál szerint a négy legnagyobb szaúdi klubot birtokló állami csoport, a PIF (Public Investment Fund) nem megfelelően kezeli az al-Nasszr, az al-Ittihad, az al-Ahli és az al-Hilal költségvetését - közölte Fabrizio Romano hétfői videójában.
Ebbe beletartozik az is, hogy Ronaldo klubja mindössze egyetlen egy játékost igazol, miközben Karim Benzema országon belül válthat klubot.
Az olasz sportújságíró úgy értesült, hogy a francia csatár megszerzéséről már tárgyal az al-Hilal az al-Ittihaddal. Egyelőre még nem állapodtak meg a felek, sőt, mint korábban megírtuk, Európából is akad érdeklődő Benzema iránt.
Ugyanakkor itt még nincs vége az összefüggéseknek: az Atletico Madrid ugyanis 40 millió eurót sem sajnálna kiadni Marcos Leonardo játékjogáért az al-Hilalnak, amely viszont addig nem bólint rá az átigazolásra, amíg Benzemát nem sikerült szerződtetnie.
Frissítés! - 19:55
Benzema megegyezett kérőjével, az al-Hillallal, már csak a két klubnak kell végleg nyélbe ütnie az üzletet. Ezzel elhárulhat minden akadály Leonardo Madridba szerződése elől.
Frissítés! 21:13
Romano szerint Benzema az al-Hilal játékosa lett - a két klub mindenben megegyezett egymással.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |

