Bologna FC 1909 v SS Lazio - Serie AGetty Images Sport

Három hónappal a klubváltása után már a Premier League-ben köthet ki a holland középpályás

Kenneth Taylor januárban érkezett a Lazióhoz az Ajaxtól, és a Serie A-ban eltöltött alig több mint három hónap után máris felhívta magára a Premier League-klubok figyelmét. Az Il Messaggero szerint több angol együttes is rajta tartja a szemét a holland középpályás teljesítményén. 

Csakhogy az egyelőre kérdéses, hogy a Lazio elnöke, Claudio Lotito akár már nyáron rábólintana-e a frissen szerződtetett Taylor eladására. 

Ráadásul a maradása mellett szól az is, hogy a szerződésének egy záradéka szerint minden Lazióban eltöltött szezonnal nő a fizetése. Ez pedig egyértelműen jelzi, hogy a rómaiak hosszú távra számoltak az Ajax-neveléssel, amikor télen 2030-ig szóló kontraktust kötöttek vele.

A portál szerint ahhoz, hogy Taylor valóban más klubban kezdje a következő kiírást, legalább a Lazio által kifizetett összeg dupláját, azaz 30 millió eurót kellene utalnia a kérőnek. 

Eddig az összes lehetséges Serie A-mérkőzésen a kezdőcsapatba nevezte Maurizio Sarri vezetőedző Taylort, aki 11 találkozón már három gólt jegyzett. 

Arról, hogy Lotito hogyan lopta meg a klub volt játékosát, IDE KATTINTVA olvashatsz.

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default


Üdvözlünk a Goal.comon! A Goal.com a világ egyik legismertebb futballoldala, ahol egy helyen megtalálod a legfrissebb futballhíreket, átigazolási híreket, mérkőzésbeszámolókat és minden fontos történést a nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com napi szinten közöl futballhíreket a legnagyobb bajnokságokról és klubokról, valamint részletesen beszámol a topjátékosok teljesítményéről és a futballvilág legfontosabb eseményeiről. Oldalunk folyamatosan követi a Premier League, a Bajnokok Ligája, a La Liga, a Serie A, a Bundesliga és az NB I legfontosabb mérkőzéseit, eredményeit és futballhíreit. Kiemelten foglalkozunk a világ legismertebb klubjaival, köztük a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, az Arsenal, a Chelsea, a Bayern München, a Borussia Dortmund, az Atlético Madrid, a Juventus, az AC Milan, az Inter, a Liverpool, az RB Leipzig, a Tottenham, a Paris Saint-Germain, az AEK Athén és a Manchester City csapataival. A Goal.com rendszeresen beszámol a futballvilág legnagyobb sztárjainak teljesítményéről és a velük kapcsolatos futballhírekről is. Oldalunkon megtalálod többek között Vinícius Júnior, Neymar, Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, Mohamed Szalah, Erling Haaland, Kylian Mbappé,Luka Modric, Rodri, Martin Odegaard, Viktor Gyökeres, Ousmane Dembélé, Vitinha, Jude Bellingham, Harry Kane, Declan Rice, Lamine Yamal,Gavi, Pedri, Robert Lewandowski,Raphinha, Virgil van Dijk, Alexis Mac Allister, Achraf Hakimi, Antonio Rüdiger, Bukayo Saka és Cole Palmer legfrissebb híreit és teljesítményét. A Goal.com kiemelten foglalkozik az átigazolási hírekkel és az átigazolási piac legfontosabb fejleményeivel is. Nálunk megtalálod a legfrissebb játékos-átigazolásokat, klubhíreket, edzői nyilatkozatokat, mérkőzés-összefoglalókat és gólokat, valamint minden fontos futballhírt a hazai és nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com külön figyelmet fordít a magyar labdarúgókra és a magyar válogatott szereplésére is. Napi szinten beszámolunk Szoboszlai Dominik, Sallai Roland, Kerkez Milos, Schäfer András, Szalai Attila,Gulácsi Péter, Willi Orbán, Pécsi Ármin, Bolla Bendegúz,Gruber Zsombor, Dárdai Pál, Dárdai Bence, Dibusz Dénes, Tóth Alex és Varga Barnabás teljesítményéről, valamint a magyar futball legfontosabb híreiről. A Goal.com futballhírei folyamatosan követik a rangadókat, rekordokat, sérüléseket, átigazolásokat és minden olyan eseményt, amely meghatározza a nemzetközi labdarúgás és a topbajnokságok küzdelmeit.
Hirdetés