Jupp Heynckes Bayern MunichGetty Images

Heynckes: Boldog vagyok, mert egy jó csapat ellen tudtunk nyerni

Ahogy már korábban megírtuk, a Bayern München kiütéssel verte meg a Besiktas együttesét a BL keddi játéknapján.

A találkozón zseniális formában játszott a német Thomas Müller, aki két gólt és egy gólpasszt jegyzett.

A hazaiak edzője, Jupp Heynckes így elégedetten értékelte a látottakat a lefújás után.

A cikk lejjebb folytatódik

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

- Kicsit idegesen kezdtünk, nem működött olajozottan a gépezet - kezdte a szakvezető.

- Két fontos dolog volt. Az egyik a piros lap, a másik pedig az első gólunk a félidő előtt. Egy emberrel kevesebben volt az ellenfél, ami miatt sokkal többet kellett futniuk. A második félidőben nagyobb sebességben játszottunk, ezzel nagyon megnehezítettük a Besiktas dolgát.

- A nagy arányú győzelmünk ellenére normálisan fel fogunk készülni a visszavágóra is. Ugyanakkor nagyon boldog vagyok, hogy egy jó csapat ellen így tudtunk nyerni.

Jupp Heynckes Bayern MunichGetty Images
Hirdetés