Liverpool FC v PSV Eindhoven - UEFA Champions League 2025/26 League Phase MD5Getty Images Sport

Gerrard durván kritizált, Sas visszaszólt: „Már 2001-ben is lenéző volt”

A Galatasaray elleni 4-0-s győzelem után Steven Gerrard, a Liverpool ikonja rendkívül élesen bírálta a török csapat teljesítményét – szavaira pedig nem sokkal később reagált a Galatasaray korábbi játékosa, Hasan Şaş.

A korábbi angol válogatott középpályás nem finomkodott, szerinte a Galatasaray „végig szégyenletes teljesítményt nyújtott”, és úgy vélte, a Liverpool akár még nagyobb különbséggel is nyerhetett volna.

„A Liverpool 11–0-ra vagy akár 12–0-ra is győzhetett volna. Könnyed siker volt. Arne Slot együttese kiválóan játszott, és átlagos csapatnak mutatta a Galatasarayt, amelynek teljesítménye szerintem kifejezetten sajnálatra méltó volt” – fogalmazott.

Hasan Şaş: „Ez elfogadhatatlan volt”

A korábbi török válogatott játékos és jelenlegi szakértő, Hasan Şaş a SporON műsorában reagált a történtekre, ám első körben saját csapatát illette kritikával:

„Kiestünk, de kieshettünk volna emelt fővel is. Többet kellett volna mutatnunk magunkból. Engem ez szomorított el. A Galatasaray ennél többre képes, nem így kellett volna búcsúznunk a Bajnokok Ligájától. Lehet vitatkozni a kezdőcsapat összeállításán, de elfogadhatatlan, hogy a Galatasaray ilyen játékkal essen ki. Bátrabban, szervezettebben, agresszívabban kellett volna futballoznunk. Ez ma sajnos teljesen hiányzott – talán ez volt az egyik leggyengébb meccsünk a sorozatban.”

Régi sérelmek is előkerültek

A török szakértő nem hagyta szó nélkül Gerrard kijelentéseit sem, és egy korábbi, személyes élményt is felidézett:

„Gerrard mindig is egy kicsit fennhéjázó típus volt. 2001-ben, egy Liverpool elleni meccsen a játékoskijáróban is összeszólalkoztunk, már akkor is lenéző volt. Úgy tűnik, ez a hozzáállás most, szakértőként sem változott.”

Şaş külön kitért Gerrard azon megjegyzésére is, miszerint a Galatasaray játékosai túl sokat fetrengtek a pályán:

„Azt mondja, hogy a Galatasaray játékosai a földön hemperegtek… De ki? Az egyik játékosnak gyakorlatilag leszakadt a hüvelykujja, egy másiknak a karjával volt probléma – ezek után miről beszélünk?”

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default


Üdvözlünk a Goal.comon! A Goal.com a világ egyik legismertebb futballoldala, ahol egy helyen megtalálod a legfrissebb futballhíreket, átigazolási híreket, mérkőzésbeszámolókat és minden fontos történést a nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com napi szinten közöl futballhíreket a legnagyobb bajnokságokról és klubokról, valamint részletesen beszámol a topjátékosok teljesítményéről és a futballvilág legfontosabb eseményeiről. Oldalunk folyamatosan követi a Premier League, a Bajnokok Ligája, a La Liga, a Serie A, a Bundesliga és az NB I legfontosabb mérkőzéseit, eredményeit és futballhíreit. Kiemelten foglalkozunk a világ legismertebb klubjaival, köztük a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, az Arsenal, a Chelsea, a Bayern München, a Borussia Dortmund, az Atlético Madrid, a Juventus, az AC Milan, az Inter, a Liverpool, az RB Leipzig, a Tottenham, a Paris Saint-Germain, az AEK Athén és a Manchester City csapataival. A Goal.com rendszeresen beszámol a futballvilág legnagyobb sztárjainak teljesítményéről és a velük kapcsolatos futballhírekről is. Oldalunkon megtalálod többek között Vinícius Júnior, Neymar, Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, Mohamed Szalah, Erling Haaland, Kylian Mbappé,Luka Modric, Rodri, Martin Odegaard, Viktor Gyökeres, Ousmane Dembélé, Vitinha, Jude Bellingham, Harry Kane, Declan Rice, Lamine Yamal,Gavi, Pedri, Robert Lewandowski,Raphinha, Virgil van Dijk, Alexis Mac Allister, Achraf Hakimi, Antonio Rüdiger, Bukayo Saka és Cole Palmer legfrissebb híreit és teljesítményét. A Goal.com kiemelten foglalkozik az átigazolási hírekkel és az átigazolási piac legfontosabb fejleményeivel is. Nálunk megtalálod a legfrissebb játékos-átigazolásokat, klubhíreket, edzői nyilatkozatokat, mérkőzés-összefoglalókat és gólokat, valamint minden fontos futballhírt a hazai és nemzetközi labdarúgás világából. A Goal.com külön figyelmet fordít a magyar labdarúgókra és a magyar válogatott szereplésére is. Napi szinten beszámolunk Szoboszlai Dominik, Sallai Roland, Kerkez Milos, Schäfer András, Szalai Attila,Gulácsi Péter, Willi Orbán, Pécsi Ármin, Bolla Bendegúz,Gruber Zsombor, Dárdai Pál, Dárdai Bence, Dibusz Dénes, Tóth Alex és Varga Barnabás teljesítményéről, valamint a magyar futball legfontosabb híreiről. A Goal.com futballhírei folyamatosan követik a rangadókat, rekordokat, sérüléseket, átigazolásokat és minden olyan eseményt, amely meghatározza a nemzetközi labdarúgás és a topbajnokságok küzdelmeit.
Hirdetés