Rendkívül hosszú és érzelmes interjút adott az El Chiringuito című műsorban Florentino Pérez, aki többek között a klub körüli botrányokról, a sikertelen szezonról, a Negreira-ügyről, valamint saját jövőjéről is őszintén beszélt. A Real Madrid első embere szerint az elmúlt időszakban „összehangolt kampány” indult ellene és a klub ellen, ugyanakkor egyértelművé tette: továbbra sem tervezi az elnöki szék elhagyását.
Pérez az interjú elején arról beszélt, hogy leginkább a klub körül terjedő pletykák viselik meg.
„Az összes pletyka fáj. Ezek személyes támadások, miközben a klub pénzügyileg és társadalmilag is kiváló állapotban van” – fogalmazott.
A 79 éves klubelnök szerint a média egy része ellenséges légkört teremtett a Real Madrid körül. Az elnök hangsúlyozta: esze ágában sincs visszavonulni, sőt további sikereket akar elérni a klubbal.
„Persze, hogy folytatni akarom. Még sok Bajnokok Ligáját szeretnék nyerni. Több európai kupát nyertem a pályafutásom során, mint a Barcelona a teljes történelme alatt. De egyeseknek még ez sem elég.”
Pérez külön kitért arra is, hogy szerinte a klub idei gyengébb szezonját sokan eltúlozzák, holott a csapat korábban megnyerte az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is.
„Oda jutottunk, hogy már ezek a trófeák sem számítanak? Tavaly nyertünk, most pedig úgy beszélnek rólunk, mintha összeomlott volna minden – fogalmazott.
Az elnök szerint a problémák egyik fő oka az volt, hogy a csapatnak nem volt megfelelő felkészülési időszaka a klubvilágbajnokság miatt.
„A szezon nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de azért értünk el eredményeket. Nem tudtunk fizikailag regenerálódni. Azt hittük, az edzőváltás megoldja a problémákat, de csak ideiglenesen működött” – utalt a Xabi Alonso kinevezésére.
Pérez tagadta, hogy túl nagy hatalmat adott volna a játékosok kezébe, szerinte, az edzők irányítanak, és nem igaz, hogy elkényeztette volna a játékosokat.
A beszélgetés egyik legkeményebb része a hírhedt Negreira-ügy kapcsán hangzott el. Pérez rendkívül élesen bírálta a FC Barcelona vezetőségét, és kijelentette: teljesen megszakadt a kapcsolat a két klub között.
„Teljesen vége a kapcsolatnak. Nem akarok semmilyen kapcsolatot egy olyan klubbal, amely húsz éven keresztül fizetett a játékvezetőknek.”
A Real Madrid elnöke szerint a futballvilág „a történelem legnagyobb korrupciós ügyének” lezárására vár, és hangsúlyozta, hogy a madridi klub az egyetlen, amely hivatalosan jogi lépéseket tett az ügyben.
„Jövő héten 500 oldalnyi dokumentációt küldünk az UEFA-nak. Évről évre dokumentáltuk az ellenünk elkövetett hibákat. Idén 16-18 pontot vettek el tőlünk.”
Az interjú során szóba került José Mourinho neve is, akiről Pérez elismerően beszélt.
Szeretem az összes edzőnket, Mourinhónak pedig nagy szerepe volt abban, hogy a kinevezését követően újra versenyképes lett a csapat.”
Az elnök beszélt Vinícius Júnior szerződéshosszabbításáról is, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezek a döntések nem közvetlenül hozzá tartoznak.
„Vinícius a világ egyik legjobb játékosa, aki az elmúlt két BL-győzelemben kulcsszerepet játszott. Nincs kapkodás, az egész szezon rendelkezésünkre áll a tárgyalásokra:”
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |





