A Magyar Kupa első elődöntőjében a Zalaegerszeg fogadta a Puskás Akadémiát.
A rendes játékidőben csak egyszer rezgett meg a háló, a 22. percben Tajti beadására Ikoba érkezett középen, de a labda továbbpattant, a jobb oldali kapufánál érkező Mocsi pedig a hálóba fejelte azt, a játékvezető azonban az asszisztens jelzésére lest intett és annulálta a találatot.
Ezt követően is a hazaiak pörögtek valamelyest nagyobb fordulatszámon, Ricardo Moniz együttese több nagy helyzetet is kialakított, de érvényes gólt nem sikerült rúgniuk, míg a felcsútiak sokkal türelmesebben, megfontoltabban játszottak, talán végig a túlórára készültek.
Ennek megfelelően - na meg azért, mert Hornyák Zsolt eddigre mind az öt cserelehetőségét kihasználta, míg kollégája egyszer sem változtatott 90 percen keresztül - a kétszer tizenöt perces ráadásra ritmust váltottak a vendégek, a ZTE valamelyest fáradni látszódott, így jobbára a védekezéssel törődtek.
Amikor már mindenki a büntetőpárbajra készült, a 119. percben jött a dráma, egy hazai kontra végén Meshack futotta le Brandont, lapos beadását Bartolec rúghatta volna ki a kapu torkából, ehelyett a öngólt vétett, döntőbe lőve ezzel a Zalaegerszeget.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

