A pénteki NB I-es meccsek után értékeltek az edzők is. Ahogy megszokhattuk Bódog Tamás nem volt visszafogott csapata 3–1-es veresége után.
Mezőkövesd–Zalaegerszeg 1–1
Kuttor Attila (Mezőkövesd): Nem volt egyszerű a helyzetünk, hiszen a diósgyőri mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is hátrányban futballoztunk. Sok erőt mozgósítottunk, de ezen a találkozón nem tudtunk olyan hatékonyak lenni az ellenfél kapuja előtt, nem tudtunk olyan dinamikával játszani, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. Megvan az első pontunk, erre építkezve bízunk benne, hogy elindulunk egy sikeres úton.
Boér Gábor (ZTE): Azt gondolom hogy ez a mérkőzés lgyengébb volt mint a múlt heti összecsapásunk. Sikerült egy szép kombináció végén vezetést szereznünk, igyekeztünk kevés területet adni a Mezőkövesdnek. Ellenfelünk a második félidőben változtatott, plusz csatárt hozott be és pont amikor cserélni akartunk, kaptunk egy elkerülhető gólt. Ezt követően kevés lehetőség adódott a csapatok előtt, úgy gondolom, hogy összességében igazságos döntetlen született. (mezokovesdzsory.hu)
MTK–Honvéd 3–1
Michael Boris (MTK Budapest): Nehezebb meccs volt ez, mint a Ferencváros elleni, mert az ellenfélről nem sokat tudtunk, hiszen nem láthattuk őket játszani. Megpróbáltuk kitalálni, mit fognak játszani, de nem tudhattuk azt sem például, hol is fognak letámadni, csak abból tudtunk kiindulni, hogy biztosan agresszív futballra és letámadásra törekszik majd Bódog Tamás csapata. Jól edzettünk egész héten, végig kis területen futballoztunk, hogy próbáljunk a lehető legjobban felkészülni mindenre. Nagyon fontos, hogy a rögzített helyzetekkel most éltünk, nagyon sokat gyakoroljuk ezeket. Tavaly is ezt tettük, de idén ez jobban működik. Négy pont már megvan a 45-ből, amit szezon előtt kitűztünk magunknak. Jól rajtoltunk, de nem szállunk el magunktól, tudják a játékosok, hogy minden héten bizonyítaniuk kell, különben jön más a helyükre. Keményen edzenek, sokat készülünk az ellenfelekre. Ez a mérkőzés sem volt tökéletes, tudunk ennél jobban futballozni, célunk az, hogy kijavítsuk a most elkövetett hibákat.
Bódog Tamás (Bp. Honvéd): Bosszantó vereséget szenvedtünk, gratulálok az MTK-nak. Három pontrúgás után kaptunk három gólt, így nehéz nyerni. Lehetőségeink nekünk is voltak, benne volt a játékban, hogy mi szerezzük a második gólt, de nem éltünk az eséllyel, nem úgy az ellenfél. Az MTK erősségeit el kell ismerni, sok jó játékossal régóta dolgozhat együtt Michael Boris, és ennek megvan az eredménye, mert szép futballt játszottak. Az nem lehet mentség, hogy ez volt az első meccsünk a szezonban, nem emiatt kaptunk ki. A vereségünk a pontrúgások miatt következett be, ha nem nyered meg a párharcokat, nem nyerhetsz. Nem volt ez elsőre olyan rossz, de az eredmény... az katasztrófa...
