ArtetaGetty Images

“Teljesen elfogadhatatlan döntés” – Arteta nekiment a bíróknak a visszavont büntető után

A vitatott eset 

Mikel Arteta az Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-elődöntő odavágója utáni sajtótájékoztatóján elmondta, az Eberechi Eze buktatása miatt ítélt tizenegyes visszavonása “megváltoztatta a párharc menetét”. 

Az Arsenal játékosa a 78. percben David Hancko belépője után esett el a büntetőterületen belül, a mérkőzés játékvezetője, Danny Makkelie pedig rögtön a tizenegyespontra mutatott. Ezzel a meccs harmadik büntetőjét ítélte meg, ugyanis az 1-1-es állás (majd később végeredmény) előbb Gyökeres, majd Álvarez tizenegyesből szerzett találatával alakult ki. 

A VAR szobában azonban máshogy látták az esetet, kihívták a holland játékvezetőt a pálya melletti monitorhoz, hogy visszanézze a jelenetet. Számos visszajátszás és kameraszög megnézése után Makkelie úgy döntött, visszavonja a megítélt büntetőt, Arteta a mérkőzés után kifejezte elégedetlenségét a döntés kapcsán: 

„Miután visszatértem az öltözőbe, beszéltem a srácokkal és megnéztem Eze esetét, rendkívül csalódott és dühös vagyok, mert ez szabálytalan volt, és a visszavont büntető megváltoztatta a párharc menetét. Nagyon-nagyon fel vagyok háborodva.” 

Az Arsenal vezetőedzőjét arról is kérdezték, tervez-e fellebbezést a klub az UEFA-nál a döntés ellen: 

„A klubra bízom, hogy eldöntse, mi a legjobb megoldás. Most, a meccs után már úgysem fogunk tizenegyeshez jutni. Ennyi. Az ügy lezárult.” 

Máskor is beavatkozott a VAR 

Nem az Eze esése után visszavont büntető volt az egyetlen alkalom, amikor a játékvezető megváltoztatta az ítéletét a VAR beavatkozása után. Az 55. percben ugyanis az Arsenal védője, Ben White ért hozzá kézzel a labdához Marcos Llorente lövése után. Makkiele először továbbengedte a játékot, azonban a videobíró ennél az esetnél is kihívta őt a pálya melletti monitorhoz, ezután ítélt tizenegyes az Atlético Madrid javára, amelyet aztán Álvarez értékesített. 

Ezt a döntést illetően Arteta elismerte, hogy a kezezés értelmezése a Bajnokok Ligájában eltér a Premier League-től. 

„Ebben következetesek voltak. Ha ilyen esetért büntetőt ítélnek, el kell fogadni.” 

White kezezését egy még vitatottabb döntés előzte meg: a másik elődöntőben, a PSG Bayern München elleni győzelme során Alphonso Davies ellen ítéltek tizenegyest. Jamie Carragher, a Sky Sports szakértője az X-en közzétett bejegyzésében kijelentette, hogy az UEFA-nak felül kell vizsgálnia a kezezésre vonatkozó szabályokat a Bajnokok Ligájában: 

„A Bajnokok Ligája messze a legszínvonalasabb kupasorozat, de ezek a kezezés miatt befújt tizenegyesek rontanak az élményen. A kedd esti eset még rosszabb volt, de White esete sem ért büntetőt.”

Arteta “büszke” a csapatára 

Az Arsenal trénere a mérkőzés után csapat egész szezonban mutatott teljesítményét is értékelte: 

„Nagyon büszke vagyok, ezt mondtam a fiúknak is: az, ahogyan kilenc és fél hónapja kezeljük a helyzetet, tényleg lenyűgöző. Nagyra értékelem, amit tettek, mert láttam, hogy a világ legjobb csapatai közül néhány szétesett ebben a stadionban, és három-négy gólt kapott.” 

Arteta azt is elárulta, pozitívan látja csapat esélyeit a döntőbe jutásra, annak ellenére, hogy nem sikerült előnybe kerülni az odavágón: 

„Nem értük el a kívánt eredményt, azzal a tervvel léptünk ma pályára, hogy nyerni akarunk. A sorsunk így is a mi kezünkben. A szurkolóink előtt akarunk bejutni a döntőbe, egy hét múlva meg is kapjuk a lehetőséget erre.” 

Az Arsenal az Emirates stadionban fogadja az Atlético Madrid csapatát jövő hét kedden, a párharc győztese a budapesti döntőben vagy a PSG, vagy a Bayern München csapatával küzd majd meg a Bajnokok Ligája trófeájáért.

Forrás: Sky Sports

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés