FBL-EUR-C3-FERENCVAROS-LUDOGORETSAFP

A Ludogorec edzője úgy számol, gól kell csapatának a Groupamában a továbbjutáshoz

A PFC Ludogorec vezetőedzője, Per-Matias Högmo szerint csapata számára kulcsfontosságú lesz a gólszerzés csütörtök este a Ferencváros otthonában, az Európa-liga rájátszásának budapesti visszavágóján.

A 66 éves norvég szakember szerdán a Groupama Arénában tartott sajtótájékoztatót, és kiemelte, hogy a múlt heti 2-1-es hazai győzelem során játékosai a mérkőzés jelentős részében jól teljesítettek, ugyanakkor voltak olyan periódusok, amelyekkel nem volt elégedett.

"Ezúttal a támadójátékunkban rejlő potenciált ki kell használnunk, gólokra van szükségünk a továbbjutáshoz, de közben nagyon jól kell védekeznünk és fontos, hogy sokat legyen nálunk a labda", mondta Högmo.

A norvég tréner hangsúlyozta, hogy az Európa-liga ezen szakaszában minden mérkőzésen stabil teljesítményre van szükség, és kiemelte: a két csapat már ötödik alkalommal találkozik ebben az idényben, így "nagy titkok nincsenek".

"Szeretném azt látni, hogy az eddigiekhez hasonlóan tovább fejlődik az identitásunk, annak pedig nagyon örülök, hogy úgy utaztunk ide, hogy még van esélyünk a továbbjutásra. A futballistáim éhesek a sikerre, ezt pedig nagyon jó látni, ugyanakkor nagyon kemény mérkőzésre számítok egy erős ellenféllel szemben, amely tele van kiemelkedően jó játékosokkal", tette hozzá.

Högmo arra számít, hogy a Ferencváros az első perctől kezdve nyomás alá helyezi a Ludogorecet, de csapata felkészült erre. "Meglepne, ha a hazai együttes nem ebben a felfogásban futballozna csütörtök este", fogalmazott a norvég szakember.


Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0