FBL-ESP-LIGA-ALAVES-REAL MADRIDAFP

A Leverkusen vezérigazgatója nekiment a Real Madridnak: „Xabi Alonso magára maradt a Bernabéuban”

Élesen bírálta a Real Madrid klubvezetését Fernando Carro, a Bayer Leverkusen vezérigazgatója. A német klub első embere szerint Florentino Pérez irányítása alatt a királyi gárdánál az edzők csupán „szükséges rossznak” számítanak, és Xabi Alonso is teljesen magára maradt a Santiago Bernabéuban – éles ellentétben azzal a támogató közeggel, amelyet Leverkusenben élvezett.

Xabi Alonso madridi kinevezését sokan egy ígéretes lehetőségnek gondolták, ám a kezdeti időszak gyorsan komoly próbatétellé vált. A Celta Vigo és a Manchester City elleni egymást követő hazai vereségek felerősítették azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint már most megkérdőjeleződött a 44 éves szakember jövője a klubnál. Bár a Real a hétvégén 2–1-re legyőzte a Deportivo Alavést, a spanyol sajtó továbbra is Alonso menesztéséről cikkezik.

Ebben a helyzetben szólalt meg Alonso korábbi főnöke, Fernando Carro, aki egyértelműen védelmébe vette a trénert, és a problémák gyökerét nem az edző szakmai munkájában, hanem a két klub közötti strukturális különbségekben látja. Carro szerint a Real Madrid vezetése válsághelyzetben nem védi meg az edzőt, hanem magára hagyja.

A Sky-nak nyilatkozva a Leverkusen vezérigazgatója nem fogta vissza magát:

„Nem adtunk neki tanácsot” – mondta arra a kérdésre, beszélt-e Alonsóval a jelenlegi helyzetéről. „Természetesen szerettük volna, ha marad nálunk, de tudjuk, hogy óriási tehetségű edző, aki most egy teljesen más közegben dolgozik Madridban.”

Carro különösen élesen bírálta a Real elnökének hozzáállását:

„Ha az elnök szerint az edző csak egy szükséges rossz, ha az edzőt magára hagyják, és mindig ő kapja a kritikát, akkor az egy teljesen más helyzet, mint amit Leverkusenben megélt. Nálunk mindenki egy irányba evezett, sosem hagytuk magára a vezetőedzőt.”

Xabi Alonso a nyáron hagyta el a Bayer Leverkusent, miután történelmi, veretlen hazai duplát nyert a klubbal Németországban. Carro szerint éppen ez bizonyítja, hogy nem az edző képességeivel van gond, hanem a Real Madrid könyörtelen, gyakran magányos közeget teremtő működésével, amely Florentino Pérez nevéhez köthető.

A Leverkusen-vezető azt is elárulta, hogy a kapcsolatuk messze túlmutat a szakmai kereteken.

„A válogatott szünetben egy hétvégét Madridban töltöttem, az edzői stáb és a család kétszer is nálunk vacsorázott” – mondta Carro. „Nagyon jó a kapcsolatunk. Az a három év olyan volt, mintha egy család lettünk volna. Követjük egymás meccseit, kölcsönösen figyelünk egymásra, és a mai napig nagyon szoros kapcsolatban állunk.”

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Default
Hirdetés
0