GettyVilágbajnokság 1NeymarNeymar állapota javult, előbb visszatérhetLehet, hogy nem kell kihagynia mindkét hátralévő csoportmeccset.
Getty ImagesVilágbajnokság 1Visszanyalt a fagyi: a horvátok a nagyszájú edző provokációja után lemosták KanadátKellően felpaprikázta őket a kijelentése.
Szalai Attila TwitterSzalai AttilaTransfersHoppá! Hivatalos árcédula került Szalai Attilára, máris viheti az angol bajnok!Angol sajtóértesülések szerint több Premier League csapat és a Bologna is vinné a magyar válogatott védőt.
(C)Getty ImagesSpanyolország vs NémetországSpanyolországHorvátország hengerelt Kanada ellen, a németek a csoport negyedik helyén várják az utolsó fordulót
SportbibleGoztepe vs AltayGoztepePályára rohanó drukker a szögletzászlóval verte fejbe a kapust, miközben a két szurkolótábor rakétával lőtte egymástTeljesen elszabadultak az indulatok a Göztepe–Altay török bajnokin.
Football EspanaL. MessiTransfersRobbant az átigazolási bomba: Busquets közreműködésével Messi, Suárez és Fábregas is egy csapatban folytathatjaTengerentúli sajtóhírek szerint a Barcelona középpályása, Sergio Busquets a következő idényben már az Inter Miami CF-ben folytatja.
Express.co.ukBelgium vs MarokkóBelgiumA feldühödött marokkói szurkolók megállítják Brüsszelt - lángol a belga főváros! - VIDEÓKA marokkói szurkolók nem túl szimpatikus módon ünnepelték meg csapatuk győzelmét Belgium ellen.
24.huETO FC Győr vs DVTKETO FC GyőrNB II: a Diósgyőr simán verte az ETO-t, hat gólos mérkőzést játszott az MTKAz éllovas DVTK 3-0-ra győzött vasárnap az ETO FC Győr vendégeként a labdarúgó NB II 18. fordulójában.
Getty ImagesLengyelország vs Szaud-ArábiaLengyelországA lengyel szurkolók keményen odaszúrtak a FIFA-nak - FOTÓA szurkolók többsége továbbra sincs kibékülve a világbajnokságot rendező országgal.
Getty ImagesBelgium vs MarokkóBelgiumEltűnt a kapusa, mégis nyerni tudott Marokkó Belgium ellenA világbajnokság F-csoportjának második fordulójában Belgium Marokkó ellen lépett pályára.
MTI/ Mónus MártonMagyarországA sérülések után még erősebb lenne a magyar válogatott nagy visszatérőjeFontos góllal tért vissza a legjobbkor.
Getty / GoalVilágbajnokság 1L. MessiVb 2022: Lionel Messi beérte Diego Maradonát, Lewandowski ismét beírta magát a történelemkönyvekbeLewandowskié a világbajnokságok 2600. gólja
GettyVilágbajnokság 1Óriási meglepetés: kikapott a németeket verő Japán Costa RicátólVáratlan eredménnyel indult a vb vasárnapi játéknapja.
Getty ImagesVilágbajnokság 1A Manchester City klasszisa beismerte, nincs esélyük vb-t nyerniNem először tett meglepő kijelentést a napokban.
MTITransfersFerencvárosi TCHolland sztárcsapat nézte ki a Ferencváros játékosátÚjabb csapatnál merült fel a lejáró szerződésű játékos leigazolása.
GettyVilágbajnokság 1FranciaországÉdesanyja beszélte le a visszavonulásról a franciák balszerencsés sztárjátIdejekorán véget ért számára a világbajnokság.
Getty ImagesVilágbajnokság 1Gyász: elhunyt egy szurkoló a világbajnokságonTermészetes halállal hunyt el.
Getty ImagesVilágbajnokság 1L. MessiMessi tájékoztatást adott a sérülésérőlAz ötödik világbajnokságán adott gólpasszt.
GOALSpanyolország vs NémetországSpanyolországAuf Wiedersehen? Németország akár már holnap búcsúzhat a világbajnokságtól!Ha Németország kikap, Japán pedig nyer, akkor Manuel Neuerék tornájának idő előtt vége.
Football.frLengyelország vs Szaud-ArábiaLengyelországEgy szaúdi Lewandowski gólja után egy pillanat alatt lengyel szurkolóvá vedlett - VIDEÓRitkán látható jeleneteknek lehettünk szemtanúi Robert Lewandowski gólja után a Lengyelország-Szaúd Arábia vb találkozón.
@GettyArgentína vs MexikóArgentínaArgentína végül felőrölte MexikótNyögvenyelős meccsen, Lionel Messi és Enzo Fernández zsenialitásának köszönhetően győzte le Argentína Mexikót.
Daily ExpressWales vs AngliaWalesVideó: összeverekedtek az angol és a walesi szurkolókA válogatottak még nem, de a szurkolók már összecsaptak.
Getty ImagesK. MbappeA. GriezmannMbappé szállította a továbbjutást a franciáknakAz első félidőben nem igazán erőltették meg magukat a csapatok, de a második játékrészre a franciák és a dánok is felpörögtek.
Getty ImagesC. RonaldoCristiano Ronaldo Erdélybe igazol? Alig néhány napja szabadon igazolható az ötszörös aranylabdás, mégis a fél világgal szóba hozták már. Ezúttal egy erdélyi csapat próbálkozott be.
Getty ImagesSpanyolország vs NémetországSpanyolországKi birtokolja többet a labdát? Eltalálja-e a kaput Gündögan? – Tippek a spanyol-német rangadóraIgazi csoportrangadó következik vasárnap, a japánoktól meglepetésre vereséget szenvedő németek a gálázó spanyolok ellen javíthatnak.
Argentína vs MexikóArgentínaTűz ütött ki az argentin-mexikói csoportmeccs helyszínén A katari hatóságok szerint a lángokat hamar eloltották, az esetben nem sérült meg senki.
Getty ImagesR. LewandowskiLengyelország vs Szaud-ArábiaMegszerezte pályafutása első vb-gólját LewandowskiSzaúd-Arábia rengeteg helyzetet dolgozott ki Lengyelország ellen, de mégis Lewandowskiék örülhettek a végén.
szeged.huGyirmót vs SzegedGyirmótNyert, és már második a SzegedA Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Gyirmót otthonából hozta el a három pontot.
(C)Getty ImagesTunézia vs AusztráliaTunéziaMindenki a legjobbját nyújtotta az ausztrálok gólszerzője szerintSzavakkal nem tudja leírni mennyire boldog, hogy gólt szerzett a világbajnokságon.