Csányi Sándor MLSZMTI

2-3 év múlva visszatérhet a 16 csapatos NB I

Tippelj az Újpest–Ferencváros derbire és 20-szoros pénzt nyerhetsz! Regisztrálj most! (x)

Amint arról beszámoltunk, Csányi Sándor az M4 Sportnak adott interjújában beszélt arról, hogy nagy valószínűséggel bevezetésre kerül a vénaszkenner a magyar válogatott hazai mérkőzésein.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az NB I esetleges létszámemeléséről kifejtette, érzelmileg ugyan inkább a 16-16 csapatos NB I-hez és NB II-höz áll közelebb, de a szakemberek meggyőzték arról, hogy egyelőre az élvonalban nincs értelme a bővítésnek. Hozzátette, erről azonban továbbra sem tettek le, a következő két-három évben sor kerülhet rá. Az NB II létszámának csökkentésével kapcsolatban elmondta, reményei szerint hasonló lesz a tapasztalat, mint az első osztályban, ahol a 12 csapatos létszám bevezetése óta emelkedett a színvonal, és sokkal több igazi téttel bíró összecsapást rendeznek. Az MLSZ két lépcsőben 20-ról 16 együttesre csökkenti az NB II mezőnyét a 2024/25-ös idényre, ami szerinte azért volt szükséges, mert négy-öt csapat látványos lemaradásban van a többihez képest.

Az interjúban elhangzott, hogy az MLSZ továbbra sem támogatja a világbajnokság kétévenkénti megrendezését.

"A kétévenkénti vb-rendezés feltehetően tönkretenné anyagilag és színvonalában is az európai labdarúgást, továbbá a klubok és a játékosok is folyamatosan a túl sok mérkőzésre panaszkodnak, a kétévenkénti vb-rendezés tovább szaporítaná a mérkőzések számát, így ez is ellene szól. Úgy érzem, hogy ez a kérdés már eldőlt, valószínűleg marad a régi rendszer. A dél-amerikai konföderációval abban egyeztünk meg, hogy elkezdjük megvizsgálni, milyen hatása lenne, ha közösen rendeznénk egy Nemzetek Ligája-sorozatot. Elképzelhetőnek tartom” – idézi Csányit az m4sport.hu.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

Az Újpest–Ferencváros meccsen a hazai siker 5,20-szoros, a döntetlen 4,10-szeres, a vendégek győzelme pedig 1,58-szoros pénzt fizet. (x)

Unibet

Hirdetés