A Diósgyőri VTK 7-0-ra kapott ki az Újpest ellen az OTP Bank Liga legutóbbi fordulójában. Az újpestieknek nagy szüksége volt a győzelemre, mivel ezzel biztosították be az élvonalban maradásukat. A nagyarányú kiütés miatt a vendégszektorban tartózkodó szurkolók már a félidőben elkezdtek felpakolni és hazamenni, majd a mérkőzés után a kommentszekcióban kérdőjelezték meg a mérkőzés tisztaságát.
A Karinthy-gyűrűs stand-up humorista, Aranyosi Péter – aki közismerten maga is nagy DVTK szurkoló – az egyik bejegyzés alatt fejtette ki véleményét, amelyre a Sportal figyelt fel.
Következő mérkőzés
„Hatalmas bunda volt! De ezt lehet finomabban csinálni. Értem én, hogy a lényeg, az Újpest maradjon bent az első osztályban, viszont diósgyőri szimpatizánsként azt mondom, a közönség így nagyon hamarosan eltűnik majd. Nem véletlen, hogy a félidőben a vendégszektor szinte kiürült. Most jön a Ferencváros elleni csata, mondanom sem kell, hogy mekkora őrület szokott lenni ilyenkor a városban, de jelen körülmények között nem hiszem, hogy telt házas lesz a találkozó. Csalódott vagyok és szomorú, mert ez már régen nem a sportról szól. Az a bajom, hogy ez most csak üzlet. Az illúziót veszik el így a szurkolóktól. Erről a mérkőzésről az a történet jut eszembe, amikor egy államtitkárt felelősségre vontak, hogy 850 millió forintot tüntetett el, mire ő így felelt: »De nem tudtam, mert maguk észrevették«. Nonszensz. Úgy látszik nekünk még a »szép« bundázást is tanulni kell.”
Mint ismert, szezon közben vásárolta be magát az Újpestbe a MOL Vagyonkezelő Zrt., amelynek célja, hogy a lehető legmagasabb szintre emeljék a klubot. Hernádi Zsolt, a vállalat elnöke szerint: „Magyarországon kell még egy olyan csapat, mint a Fradi, és ennek az egyetlen esélye az, amelyik meg tudja csinálni az Újpest. Az Újpest pedig megérdemli azt, hogy végre legyen egy olyan tulajdonosa, amelyik hajlandó bele hitet és pénzt is fektetni”.
A történtek kapcsán a DVTK tulajdonosa, dr. Magyar Mátyás is megszólalt, aki a helyszínen nézte végig az újpesti meccset.
„A látvány és a teljesítmény elkeserítő és elfogadhatatlan volt. A DVTK címeres mezében ilyen teljesítményt semmilyen összeállításban, semmilyen taktikával nem lehet nyújtani. Száz százalékosan megértem a szurkolóink csalódottságát!” – írta közleményben a klub honlapján.