A Nemzeti Sport információi szerint az Újpest FC még a héten bejelenti George Ganea leigazolását.
Következő mérkőzés
A 24 esztendős román támadó a korábbi 45-szörös válogatott futballista, Ionel Ganea fia, az AS Roma utánpótlásában is megfordult, profi karrierje során viszont csak hazájában szerepelt.
Ganea játszott a CFR, a Viitorul, az Arges, a Farul, legutóbb pedig az Universitatea Craiova csapatában, ahol a szezon végén lejárt a szerződése. Egyszeres román bajnok, kupagyőztes és szuperkupa-győztes, a román élvonalban eddig 80 alkalommal lépett pályára, ezeken 12 gólig jutott.
Ganea végigjárta a román utánpótlás-válogatottak ranglétráját, a felnőttek között azonban eddig még nem kapott lehetőséget. Értékét jelenleg 450 ezer euróra becsüli a Transfermarkt.